SZOLGÁLATUNK

Amit csinálunk:

​

Jézus általános parancsának engedelmeskedve, igyekszünk az evangéliumot a lehetőségeink szerint, legszélesebb körben hirdetni, minden embernek. Ennek érdekében egyrészt utcai evangelizációkat, másrészt a szolgálati területünkhöz közel eső településeken közösségi házakban, könyvtárakban, iskolákban, ahol lehetőség adódik, meghirdetett evangelizációs alkalmakat tartunk. Urunk a szegényekért és bűnösökért jött, azokért, akiknek szükségük van orvosra, ezért különösen igyekszünk, hogy módot találjunk arra, hogy eljuttassuk nehéz sorsú gyerekeknek, időseknek, özvegyeknek, szegényeknek, hajléktalanoknak, betegeknek, bűnösöknek az evangéliumot, felkeresve ehhez a környezetünkben lévő szociális intézményeket, várva, hogy az Úr nyisson ajtót a lelkek felé. Ezeket az alkalmakat a Biblia és keresztény könyvek terjesztésére is használjuk.
Továbbá Isten akarata szerinti kötelességünknek tekintjük, a testvérek tanítványozását, eljuttatását a nagykorúságra, felkészítve őket a fenti szolgálatra.
Urunk egy családba, egy testbe szerkesztett minket, aminek a feje Jézus, és ennek az egységnek a tagjait felruházta ajándékokkal. Mindenkinek megvan a maga rendeltetése a test tagjaként. A test egészséges működése fontos, de nem válhat fő céljává egy keresztény közösségnek. Az egészséges működés pusztán alapja, annak, hogy a nekünk adott, dicsőséges megbízatást képesek legyünk elvégezni. Ezért fontosnak tartjuk, ennek az egységnek, az Isten akarata szerinti megéléséhez és közös elhívásunk teljesítéséhez, egészséges bibliai közösségek plántálását.

 

Szolgálatunk lelki hátterére és közösségünk névadására vonatkozóan:

Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.
- 1 Kor 1,17-18 -

​

Nem csak azt fogalmazza meg Pál a fenti igeversekben, hogy a keresztről szóló beszéd, az evangélium, Istennek ereje, hanem hogy a kereszt elveszítheti erejét, hiábavalóvá válhat, ha nem úgy és nem azt hirdetjük, ahogy Krisztus ránk hagyta. Olyan beszéddé válhat, amely hatását tekintve, nem különbözik más beszédektől. Olyan beszéddé, mely, ha meg is érinti a szívet, mint bármely más bölcselkedő beszéd, nem formálja át radikálisan, nem teremt húst a kőből. És ha az evangélium elveszíti erejét, akkor azok, akik ezt az erőtlen evangéliumot hordozzák, szintén erőtlenekké, hiteltelenekké válnak, és másokat is megakadályoznak abban, hogy a szoros kapun bemenve elinduljanak a keskeny úton, örök boldogságuk felé.

A ma hirdetett evangélium, elvesztette erejét! Hogyan?
 

I, Isten éles határokat húzott, melyeket ember nem másíthat meg. Jézus megtérést, Isten szerinti bűnbánatot, üdvözítő élő hitet, önmagad megtagadását és elvesztését kéri, Őérte és az evangéliumért. Enélkül senki sem méltó hozzá, és nem követheti őt. Ahhoz, hogy bemehessünk az ő országába, hogy elinduljunk mennybe vezető utunkon, ez az első lépés. Minden a lelki szegénységgel, régi életed elvesztésével, önmagad halálba adásával kezdődik. Jézus követésének ára van, és az evangéliumban felkínált kegyelem, csak üres kézzel, koldusként fogadható el, ha minden mást elengedtél.

Ez az üzenet ma megváltozott. Az igazság helyét hangzatos gondolatok, világias, kegyesnek látszó elméletek váltották fel. Nem hagyjuk elmenni a gazdag ifjúkat, hanem futunk utánuk és addig pofozgatjuk az Isten beszédét, míg akkora nem lesz a tű foka, hogy a zsiráfok is könnyedén átférnek alatta, anélkül, hogy le kéne hajtaniuk a fejüket. Jönnek a mai teológiai magyarázatok, és teljesen elhomályosítjuk az Isteni rendet. Addig ferdítjük az igazságot, míg végül meggyőzzük magunkat és az embereket, hogy sokkal tágasabb az a kapu és sokkal szélesebb az az út, mint ahogy Jézus tanította. Mindennek vége, hogy az engedetlen, meg nem újított életet, kedvesnek mondjuk az Úr szemében.

Elbolondítják az embereket, a saját szívük látását szólják, nem az ÚR szájából valót. Folyton azt mondogatják azoknak, akik megvetik az Istent „Azt mondja az ÚR: Békességetek lesz! És azt mondják mindenkinek, aki szíve keménysége szerint jár: Nem jön rátok veszedelem!” Ha az Úr tanácsában állnának, akkor az Ő szavát hirdetnék és megtérítenék a bűnöst gonosz útjaikról.
- Jer 23,16-17.22 –

 

Ennek következménye, hogy a félszívűség, a langymelegség normálissá, az Istenfélő élet mércéjévé válik és hamis cél lesz az emberek előtt, ezért nem is törekszenek az Isten szerinti keskeny ösvényen járni. Sokan még az igaz hívek közül is elalszanak, belesüppednek a vallásosság kényelmes foteljébe és közösséget vállalnak ezen langymeleg Istentelen rendszerek bűneivel. A tömeg nagy része, a farkas falka tagjai, akiket a pásztorok báránybőrrel takartak be, és betereltek a közösségbe, megtanulnak imádkozni, olvassák a bibliát, sokszor még szolgálatot is vállalnak, vagy akár elvégeznek egy teológiai iskolát, és vak létükre sok világtalan vezetőjévé válnak, még jobban elmélyítve az egyházak tévelygését.
 

Ha nem törekszünk arra az életre, amit Krisztus elénk adott, ha nem húzzuk meg azokat a határokat, amiket Jézus húzott meg, ha nem azt az evangéliumot hirdetjük, amit Jézus hirdetett, akkor lehet, hogy sokan leszünk és sokan elfogadnak minket, de nem válik láthatóvá az evangélium életeket átformáló ereje, hanem bűn fedi el világ elől.
 

II, Az Isteni igazságok torzulásában, az evangélium elerőtlenedésében nagy szerepe van a világgal kötött barátságnak. A világban uralkodó ideológiák, beszivárogtak a keresztény gondolkodásba, ami óriási károkat okozott az Isten egyházában. Ezek közül is a legjelentősebb, az emberközpontúság, amellyel átitatott vallásosság, olyan istent alkotott, aki az ember körül forog, vágyva várja, hogy kielégítse szükségleteit, valóra váltsa vágyait, segítsen elérni világias céljait, földi életüket kényelmessé tegye. Ez az isten megváltozott az ószövetségi idők óta, ma már nem ítél, csak áldásokat szór és folyamatosan mosolyog ránk, mindegy mekkora bűnben élünk, mindegy mennyire hatotta át a bűn kovásza a közösségeinket. Ez az isten, egy olyan jézus, aki, inkább hasonlít egy kedves pszichológusra, egy haverra, aki megoldja minden problémánkat, és segít „jobb emberré lenni”.  De, ez az isten, nem a Biblia Istene. És ennek az istennek az imádata, bálványimádás, nem az igaz istentisztelet. Azáltal pedig, hogy hamis az Istenképünk, vele együtt torzul az emberről, a bűnről alkotott képünk, keresztény életünk minden területén felborul az Isteni rend és amit kereszténységnek nevezünk, mindössze erőtlen vallásossággá válik.

​

III, Isten nem adja erejét egy ilyen evangélium mellé. Nem tesz bizonyságot mellettünk, de nem is nézi közömbösen bűneinket, főleg nem mosolyog ránk mindezeket látva.

​

Hogyha vakot hoztok áldozatul: nem bűn-e az? Vagy ha sántát hoztok és betegest: nem bűn-e az?  Kedvesen fogadhatja-e kezetekből az ilyen ajándékokat? - kérdezi a Seregek Ura.
- Mal 1,8 –

​

Miért is gondoljuk, hogy ma, amikor a közösségeinkben igaznak mondjuk a bűnöst, barátkozunk a világgal, félig átadott, langymeleg életet élünk, és a ránk bízott Szent feladatot, a békéltetés szolgálatát, nem, hogy nem végezzük buzgósággal és örömmel, hanem Krisztus dicsőséges evangéliumát is kiengedjük kezünkből, hagyjuk megfertőztetni mindenféle hazugsággal, ahhoz nincs Istennek szava? Hogy nincs mindennek következménye? Miért gondoljuk, hogy ha rendszeresen tartjuk a programokat, az „istentiszteletet” a „bibliaórákat”, és a „közös ebédeket”, és jókat beszélgetünk, azzal megvalósítjuk Isten akaratát és gyönyörködik tetteinkben?

​

Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja tőletek, hogy udvaraimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, az illatáldozat utálatos előttem. Újhold, szombat és ünnepre hívás? Bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlöli a lelkem, terhemre vannak, elfáradtam viselni. Ha kitárjátok kezeteket, elrejtem szememet előletek. Sőt, ha megsokasítjátok is az imádságot, akkor sem hallgatom meg: kezetek vérrel van áztatva.
- Ézs 1,12-15 –

 

​Járulhatunk úgy Isten színe elé, hogy az utálatos az Ő szemében, terhére van elviselni. Nem lehet kedves az Úr előtt a bűn és az ünneplés, mai közösségeink, pedig olyanok, mint a meszelt sírok. Nem csak életünk bizonysága gyengül meg mindezek miatt. Súlyos bűnök ezek az Úr szemében, amivel megvetjük Őt. Ezért jelenlétét is megvonja tőlünk és ítéletet vonunk magunkra.
Ez pedig szemmel látható. Amit ma Istentiszteletnek neveznek, a legtöbb esetben, hideg templomokban zajló élettelen, üres liturgiák sorává vált, vagy olyan klubbok eseményeivé, amik a szórakoztatóipar programjaihoz hasonlítanak leginkább, amikkel ezt a hiányt igyekeznek leplezni. A Szent Isten mélységes imádata, tisztelete és az Ő ismeretéből fakadó Istenfélelem, melyek nélkül nincs igaz hit, kikoptak a mai gyülekezetek padjaiból és láthatóan nem ez irányítja az önmagukat kereszténynek valló emberek zömének életét.

Olyan közösséget, amely kifelé szolgál, a nagy megbízatást örömmel és erővel végzi, átadott életű testvérekből áll és köztük olyan szeretet van, amiről felismeri a világ, hogy ők Jézus tanítványai, amely élő, bibliai alapokon nyugvó, Istent lélekben és igazságban imádó, Istenfélő közösség, ma nem könnyű találni… és ez szomorú!

Mindaddig, amíg nem tisztítjuk meg gondolkodásunkat, szívünket, közösségünket, nem alázzuk meg magunkat és nem tartunk bűnbánatot böjtölve, gyászolva, könyörögve, Isten nem fog bizonyságot tenni mellettünk és nem fogja erejét és jelenlétét adni közénk.

​

​Feladatunk:

​

Isten akarata szerinti kötelességünknek tekintjük, és különösen fontos munkának, hogy leleplezzük, szembe állítva az igazsággal, mindazt a sötétséget, ami elhomályosítja az emberek elől az evangélium örök igazságait. Hogy visszaállítsuk az Isten által meghúzott határokat, megtisztítsuk az evangéliumot, minden szennyeződéstől, minden világi behatástól, hogy újra erővel zendülhessen ki, és Isten újjászülő, megszentelő ereje megnyilvánulhasson általa. Az igazság oszlopa és erőssége kell legyünk, ebben a mai korban is!

​

Azt gondoljuk, a jelenlegi egyházi rendszerek túlnyomó többsége, nem teszi lehetővé a híveknek a hitük bibliai módon való gyakorlását. A legtöbb közösségben kiskorúságban, függőségi viszonyban vannak tartva a hívek, hogy a vezetők, hatalmukat megőrizzék felettük, a rendszer fenn tudjon maradni, a helyett, hogy eljuttatva a nagykorúságra, felkészítenék a szenteket az Isten országának építésére, a Krisztus szolgálatára. Mindazok a dolgok, amik az igaz Istentiszteletet alkotják, és a keresztény élet alapjai, az igaz kegyes életgyakorlat, a szolgálat az emberek felé és Isten imádata, elvesztették Bibliai hangsúlyukat. Fő céllá tették a vezetők mindazt, aminek Isten akarata szerint, alárendelt szerepe van: a közösségen belüli szolgálatot, a közösség „programjainak” látogatását. Ami a legfontosabb: járj Istentiszteletre, alkalmazkodj a közösség értékrendjéhez, még akkor is, ha az nem Bibliai és jó kereszténnyé válsz pillanatok alatt.
Nem célunk újabb felekezet létrehozása vagy egyház alapítása. Egyszerűen szeretnénk visszatérni hitünk megélésében azokhoz az alapokhoz, amiket Isten rakott le és ami neki kedves, várva, hogy megáldja törekvésünket és közösségünket.

​

Együttműködés:

Isten akaratával szöges ellentétben áll, az a liberális, hangzatos mai elképzelés, hogy válogatás nélkül mindenkit öleljünk magunkhoz, mindenkit fogadjunk el testvérnek, és mindenkivel munkálkodjunk együtt egy nagy ökumenéba tömörülve, aki Jézus nevét vallja. Sőt, olykor parancs az elzárkózás, az elkerülés, a közösség felbontása, vagy hogy ne is köszöntsük, aki más tanokat hirdet. Az egységünk alapja a hitünk. A hitünk alapja pedig, az egyedüli, tévedhetetlen Isteni igazság, mely csak egy lehet. Az igazság Krisztusról, az ő munkájáról, tanításáról. Ennek a közös alapnak a hiányában, nincs közös utunk senkivel.
Szeretnénk ugyanakkor, mindazokkal közösen munkálkodni, együtt könyörögni az Úr előtt, akik azt a Jézust ismerik, aki a Biblia lapjain keresztül kijelenti magát, akiknek szíve szintén összeszorul a mai egyház állapotát látva, akik megindulnak a hitetlenek hitetlenségén és vakságán, és hajlandóak áldozatot hozni azért, hogy lelkeket mentsenek.
Hogy kivel és milyen alapokon tudjuk a testvéri közösséget, az együtt munkálkodást vállalni, „Alapelveink” oldalon az „Egység” rovatban bővebben megfogalmazzuk.

​

Jelenleg Nógrád megye nyugati részében kezdjük meg a munkánkat, de reménységünk, ha Istennek kedves az áldozatunk és megáldja szolgálatunkat, előhív elkötelezett munkásokat, egyre kiterjedtebben megkezdődhet, egy komoly törekvés az evangélium előmozdításáért.