HITVALLÁSUNK
RAGASZKODJUNK A REMÉNYSÉG HITVALLÁSÁHOZ TÁNTORÍTHATATLANUL,
MERT HŰ AZ, AKI ÍGÉRETET TETT.
- ZSID 10,23 -
"A hitvallás nem Biblia, csak róla alkotott emberi vélekedés. Ezért bírálatra, javításra szorul. A bírálat azonban nem alapulhat arra, hogy az adott hitvallás megfelel-e annak a rendszernek, amit egy másik egyházi tanító az igaz tanításnak gondol. Felkészületlenül állunk veszedelmes tévtanításokkal, tanácstalanul a hitetlenség támadásával szemben; a felelősség helyét ötletek foglalták el és azt hisszük, hogy a fenyegető csődöt okos vagy szellemes elméletekkel kikerülhetjük. Egy menedékünk van: az, amelyet a reformátorok elénkbe írtak: kutassuk a Bibliát! A reformáció alapelve volt: ha valaki bennünket az írásból jobbról győz meg, annak engedünk! Ha valahol tévedünk szívesen javítjuk ki. De az érveket ne a mai, vagy múlt századok tekintélyeiből, hagyományaiból, hanem a Bibliából állítsák elénk bírálóink! A reformációnak van egy elve és egy ebből az elvből kialakított gyakorlata: Mindig újra vissza a Bibliához! Az egyházat szüntelen reformálni kell!"
(Csia Lajos - bibliai káté előszava)
Alább olvasható hitvallásunk, mely legfőképp az 1689-es Londoni baptista hitvallás cikkelyeit tartalmazza, de azonosulni tudunk a Belga (1561), a Westminsteri (1646), a Philadelphiai (1742), New Hampshirei (1833), hitvallással is, ezekből bizonyos elemeket, illetve saját, gondolatokat is tartalmaz írásunk.
Alapelveink oldalon arról, hogy mi is az a hitvallás, és miért fontos bővebben írunk.
1. A Szentírás
1. A Szentírás az egyetlen kielégítő, biztos és tévedhetetlen gyűjteménye minden Isteni igazságnak, mely az üdvösséghez, a hithez és az engedelmes élethez szükséges. (1) Habár Isten a természet világossága, a teremtési és gondviselési munkái által, világos bizonyságát adja jóságának, bölcsességének és hatalmának, oly annyira, hogy az embernek azt fel nem ismerni megbocsáthatatlan vétek, mégis önmagukban ezek a bizonyságok nem elégségesek arra, hogy az üdvösséghez szükséges ismeretet nyújtsák Istenről és az Ő akaratáról. (2) Ezért tetszett az Istennek, hogy időről-időre, különböző formában és módon kijelentést adjon önmagáról és akaratáról egyháza számára. (3) Majd az igazság jobb megőrzése, terjesztése, valamint az egyház biztosabb megalapozása és vigasztalása végett, hogy megőrizze azt a test romlottságával, a Sátán és a világ rosszindulatával szemben, teljes mértékben írásban rögzítette kijelentett igazságát. Miután pedig Isten akarata kijelentésének korábbi módjai megszűntek, a Szentírás nélkülözhetetlenné vált az ember számára. (4)
1) 2Tim 3,14-17; Lk 16,29-31; Ef 2,20; Róm 1,16; Zsolt 19,8-10; Péld 30,5
2) Róm 1,19-21; Róm 2,14-15; Róm 1,32; Róm 2,1; Zsolt 19,1-3
3) Zsid 1,1; 1 Kor 1,21; 1Kor 2,13
4) Péld 22,19-21; Róm 15,4; 2Pt 1,19-20; Lk 1,3-4; Ézs 8,20; Jn 20,31
2. A Szentírás, vagyis Isten írott Igéje a következő könyvekből tevődik össze, melyek együttesen alkotják az Ó- és Újtestamentumot:
Az Ószövetség könyvei:
Mózes öt könyve, Józsué könyve, Bírák könyve, Ruth könyve, Sámuel első és második könyve, Királyok első és második könyve, Krónikák első és második könyve, Ezsdrás könyve, Nehémiás könyve, Eszter könyve, Jób könyve, Zsoltárok könyve, Példabeszédek könyve, Prédikátor könyve, Énekek Éneke, Ézsaiás próféta könyve, Jeremiás próféta könyve, Jeremiás siralmai, Ezékiel próféta könyve, Dániel próféta könyve, Hóseás próféta könyve, Jóel próféta könyve, Ámósz próféta könyve, Abdiás próféta könyve, Jónás próféta könyve, Mikeás próféta könyve, Náhum próféta könyve, Habakuk próféta könyve, Zófóniás próféta könyve, Aggeus próféta könyve, Zakariás próféta könyve, Malakiás próféta könyve.
Az Újszövetség könyvei:
Máté evangéliuma, Márk evangéliuma, Lukács evangéliuma, János evangéliuma, Az Apostolok Cselekedetei, Pál levelei: a rómaiakhoz, első és második levele a korinthusiakhoz, a galatákhoz, az efézusiakhoz, a filippiekhez, a kolosséiakhoz, első és második levele a thesszalonikaiakhoz, első és második levele Timóteushoz, Tituszhoz, Filemonhoz, A zsidókhoz írt levél, Jakab levele, Péter első és második levele, János három levele, Júdás levele, A Jelenések könyve
Ezek a könyvek mind Isten ihletése által lettek közölve az ember életének és hitének zsinórmértékéül. (5)
5) 2Tim 3,16, 2Móz 19,9; 2Sám 23,2; Ézs 1,2; Jer 1,9; 2Pt 1,20-21; Zsid 1,1; Lk 10,16; Mt 10,20; 1Thessz 2,13; 1Kor 2,13
3. Az úgynevezett apokrif írások nem ihletettek, ezért nem kerültek bele a Szentírásba. Így nincsen tekintélyük Isten gyülekezete számára, és éppen úgy kell őket kezelni, mint egyéb, emberek által létrehozott irodalmi alkotások. (6)
6) Lk 24,27.44; Róm 3,2; 2Pt 1,21
4. A Szentírás önmagában hordja tekintélyének alapját, amiért el kell hinni azt. Nem függ egyének vagy az egyház tanúbizonyságától. Az, hogy Isten, aki maga az igazság, a szerzője, adja tekintélyét. Azért kell elfogadnunk, mert Isten Szava. (7)
7) 1Thessz 2,13; 2Tim 3,16; 2Pt 1,19-21; 1Jn 5,9
5. Isten népének tanúsága is arra ösztönöz és indít bennünket, hogy a Szentírást nagyra értékeljük és tiszteljük. Ugyanúgy hatással lehet ránk a Szentírás természete – tartalmának mennyei eredete, hitelveinek hatása, stílusának magasztossága, alkotó részeinek egybehangzó volta, a tény, hogy Isten dicsőségét ragyogtatja fel minden sora, valamint az ember üdvözítésének egyedüli útjáról adott teljes kijelentése. Sok más összehasonlíthatatlan kiválósága és teljesen tökéletes volta, bőséges bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy ez Isten Igéje. Elismerjük ugyanakkor, hogy isteni tekintélye és tévedhetetlen igazsága felőli meggyőződésünk és megbizonyosodásunk nem a saját érdemünk, hanem a Szentlélek belső munkálkodásának következménye, aki Igéjével és Igéje által tesz bizonyságot a szívünkben. (8)
8) Jn 16,13.14; 1Kor 2,10-12; 1Jn 2,20.27; Jn 16,13.14
6. Isten az Ő dicsőségére, az ember üdvösségére, hitére és életére vonatkozó rendelkezéseket egyértelműen megfogalmazza a Szentírásban, vagy ez a rendelkezés jó és szükségszerű következtetés által megállapítható a Szentírásból, amelyhez semmilyen időben nem szabad semmit hozzátenni, legyen az a Lélek új kijelentése vagy emberek hagyománya. (9) Ugyanakkor azt is belátjuk, hogy a Szentlélek megvilágosító munkája szükséges az Írás kijelentéseinek üdvözítő megértéséhez. (10) Léteznek az istentiszteletet vagy az egyházkormányzást illető, az emberi tevékenységre és társadalomra vonatkozó kérdések, amelyeket keresztyén alapelvekkel kell szabályozni, az Ige általános szabályai szerint, amelyeknek mindig engedelmességgel tartozunk. (11)
9) 2Tim 3,15-17; Gal 1,8-9; 2Th 2,2 Jel 22,18-19
10) Jn 6,45; 1Kor 2,9-12
11) 1Kor 11,13.14; 1Kor 14,26.40
7. A Szentírás nem minden rendelkezése egyformán világos önmagában vagy nem egyformán érthető mindenkinek. (12) Mégis, azok az alapelvek, amelyeket az üdvösség végett szükséges ismerni, hinni és megtartani, annyira világosan meg vannak határozva és magyarázva a Szentírás egyik vagy másik helyén, hogy nem csak a tanultak, de a tanulatlanok is eljuthatnak ezek elégséges megértésére. (13)
12) 2Pt 3,16
13) Zsolt 119,105.130
8. Az Ótestamentum héber (Isten ókori népének anyanyelve), (14) és az Újtestamentum görög (megírása idejében a legismertebb nyelv volt a nemzetek közt) eredeti szövege közvetlenül Isten által ihletett és az Ő páratlan gondoskodása és gondviselése folytán minden korszakon át tisztán megőrződött. Ezért hitelességre nézve, minden vallási vitában az Egyháznak rá kell hivatkoznia. (15) Minden népnek joga van a Szentíráshoz és Isten rendelése is az, hogy az emberek olvassák, (16) kutassák (17) azt az Ő félelmében. Mivel azonban az eredeti héber és görög nyelv csak kevesek számára érthető, a Szentírást le kell fordítani minden nemzet saját nyelvére, (18) hogy ezáltal Isten Igéje lakozhasson gazdagon mindenkiben, hogy az emberek Neki elfogadható módon tisztelhessék az Urat, és az Szentírásból békességes tűrést és vigasztalást nyerhessenek, hogy megmaradhassanak reménységükben. (19)
14) Róm 3,2
15) Ézs 8,20
16) 2 Krón 6,33; Acs 15,15; Mt 28,19
17) Jn 5,39
18) 1Kor 14,6.9.11.12.24.28
19) Kol 3,16; Róm 15,4
9. A Szentírás értelmezésének tévedhetetlen mércéje maga a Szentírás. Tehát, amikor kérdéses valamely igehely igazi és teljes értelme, amely nem sokféle, hanem egy, ennek értelmét más, világosabban (20) kijelentett igehely által kell megkeresni és megállapítani.
20) Gal 1,6-7; Zsolt 12,6
10. A legfelsőbb döntőbíró, aki által a vallásos vitákat tisztázni, a zsinatok végzéseit, az ókori írók véleményeit, az emberek tanításait, személyes kijelentéseket vizsgálni kell, nem lehet más, csak a Szentírásban megszólaló Szentlélek. Fontos belenyugodnunk a Szentírás ítélethozatalába, mivel hitünk végső soron a Szentlélek által közvetített Szentírásban nyeri bizonyosságát. (21)
21) Mt 22,29-32; 2Pt 1,20-21; 2Pt 2,1-2; Acs 28,23.25; Ef 2,20.
2. Isten és a Szentháromság
1. Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen élő és igaz Isten. (1) Létezése önmagában és önmagától van. (2) Végtelen, lényében és tökéletességében. Lényegét önmagán kívül senki sem képes felfogni. (3) Tiszta szellem, (4) láthatatlan, nincs teste vagy részei. Halhatatlan, hozzáférhetetlen világosságban lakozik, (5) változhatatlan, (6) mérhetetlen, (7) örök, (8) felfoghatatlan, mindenható, (9) minden szempontból végtelen. Ő a legszentebb, (10) a legbölcsebb, a legszabadabb és a legteljesebb. Mindent saját, változhatatlan és legigazságosabb akaratának (11) tanácsvégzése, azaz terve és célja szerint cselekeszik, az Ő dicsőségére. (12) A legszeretetteljesebb, legkegyelmesebb, legkönyörülőbb, bővelkedik jóságban és igazságban, megbocsátja a gonoszságot, elfedezi a vétket és bűnt, megjutalmazza azokat, akik kitartóan keresik Őt, (13) de Aki ugyanakkor a legigazabb és legrettenetesebb az Ő ítéleteiben, (14) a bűnt gyűlöli (15) és semmiképpen nem menti fel a bűnöst. (16)
1) 1Kor 8,4-6; 5Móz 6,4; 5Móz 4,35; Ézs 44,6.8; Ézs 45,5; 1Thessz 1,9
2) Jer 10,10; Ézs 48,12; 2Móz 3,14
3) Zsolt 139,7-10; Róm 11,33-36; Jób 9,10
4) Jn 4,24
5) 1Tim 1,17; 5Móz 4,15-16; 1 Tim 6,15-16
6) Mal 3,6; Jak 1,17
7) 1Kir 8,27; Jer 23,23.24; Jób 11,7-9
8) Zsolt 90,2; Jer 10,10
9) 1Móz 17,1; Jel 4,8; Zsolt 145,3; Jób 11,7-9; Jób 26,14
10) Ézs 6,3
11) Zsolt 115,3; Ézs 46,10; Róm 16,27; Júd 25; Zsolt 147,5
12) Péld 16,4; Róm 11,36, Ef 1,11
13) 2Móz 34,6-7; Zsid 11,6
14) Neh 9,32-33
15) Zsolt 5,5-6
16) 2Móz 34,7; Náh 1,2-3
2. Isten önmagában és önmagától, teljes élettel, (17) dicsőséggel, (18) jósággal (19) és boldogsággal bír. Ő egyedül önmagában és önmagának teljesen elégséges, nem szorul rá egyetlen általa alkotott teremtményre sem, nem nyer semmilyen dicsőséget ezektől. (20) Ellenkezőleg, inkább saját dicsőségét mutatja meg bennük, általuk, irántuk és rajtuk keresztül. Ő egyedül minden létező forrása, Akitől, Aki által, Akire nézve vannak és tartatnak fenn mindenek. (21) Neki abszolút szuverén joga van a létezők fölött, hogy azt tegyen általuk, értük vagy velük, ami Neki tetszik. (22) Az Ő tekintete előtt minden nyílt és nyitott, (23) tudása végtelen, csalhatatlan és teremtményeitől független. Ezért számára semmi sem véletlen vagy bizonytalan. (24) Minden tanácsvégzésében, minden munkájában (25) és minden parancsolatában, a legszentebb. Őt illeti meg angyalok, emberek és minden más teremtmény részéről mindenféle imádat, tisztelet és engedelmesség, amellyel, mint teremtmények Alkotójuknak tartoznak és minden egyéb, amelyet tetszése szerint megkíván tőlük. (26)
17) Jn 5,26
18) Zsolt 148,13; Acs 7,2
19) Zsolt 119,68
20) Jób 22,2-3; 1Tim 6,15; Róm 9,5; Acs 17,24,25
21) Róm 11,34-36; Jel 4,11
22) Dán 4,25.34.35; Dán 6,27
23) Zsid 4,13
24) Ez 11,5; Acs 15,18; Róm 11,33.34
25) Zsolt 145,17
26) Róm 7,12; Jel 5,12-14
3. Három isteni személy alkotja az Istenséget – az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. (27) Lényegükben és hatalmukban egyek és öröktől fogva léteznek, kezdet nélküliek. Ezzel az igazsággal és Isten Igéjével összhangban, egyetlen Istenben hiszünk, aki egyetlen lényeg, s akiben e három szétválaszthatatlan személy egyenlőképp teljes birtokosa az isteni lényegnek. (28) Különböznek bizonyos sajátos és jellemző tulajdonságokban, valamint személyes viszonyukban, de ez a megkülönböztetés nem osztja Istent három részre, ez a három személy alkotják az egyetlen Istent. Az Atya nem származott és nem keletkezett semmilyen más lényből, amely életre hívta volna Őt. Atyja a Fiúnak, aki szintén öröktől való és általa fogantatott. (29) A Szentlélek az Atyától és Fiútól veszi eredetét. (30)
27) 1Jn 5,7; Mt 28,19; 2Kor 13,13; Mt 3,16-17
28) 2Móz 3,14; Jn 14,11; 1Kor 8,6; Jel 4,9
29) Jn 1,14.18
30) Jn 15,26; Gal 4,6.
3. Isten örökkévaló dekrétuma
1. Isten, akaratának végtelenül bölcs és szent tanácsvégzése szerint, szabadon és változhatatlanul, öröktől fogva előre elrendelt önmagában mindent, aminek valaha is történnie kell. (1) Tette ezt úgy, hogy ugyanakkor Isten nem szerzője a bűnnek, a vétkesek felelősek az elkövetett bűneikért. (2) Teremtményeit nem kényszeríti, hogy akaratuk ellenére cselekedjenek, és az ok és okozat törvényét nem törölte el. (3) Mindezen dolgok elrendelésében Isten bölcsessége, hatalma és tervének véghezvitelében tanúsított hűsége ismerhető fel. (4)
1) Ézs 46,10; Ef 1,11; Zsid 6,17; Róm 9,15.18
2) Jak 1,13-17; 1Jn 1,5
3) Acs 4,27.28; Acs 2,23; Jn 19,11; Mt 17,12
4) 4Móz 23,19; Ef 1,3-5.11; Péld 16,33; Róm 11,33
2. Noha Isten mindent ismer, ami az összes elképzelhető körülmények között megtörténhet és megvalósulhat, (5) mégis eleve elrendelése nem ezen dolgok előre tudásán alapszik. És nem is azért rendelte el azokat, mert bizonyos feltételek között mindenképpen megvalósultak volna. (6)
5) Acs 15,18
6) Róm 9,11-18; 1Sám 23,11,12
3. Isten egyeseket Jézus Krisztus által és örök végzése szerint predesztinált vagy eleve elrendelt az örök életre dicsőséges kegyelmének magasztalására. (7) Másokat bűneik cselekvésében hagyott jogos kárhoztatásuk végett, dicsőséges igazságának magasztalására. (8)
7) 1Tim 5,21; Mt 25,34.41; Acs 13,48
8) Róm 9,22-23; Ef 1,5-6; Júd 4; Péld 16,4
4. Azoknak az embereknek és angyaloknak a sorsa, akikre Isten predesztinációja, eleve elrendelése, vonatkozik, megváltoztathatatlan, számuk annyira meghatározott, hogy sem nem növelhető, sem nem csökkenthető. (9)
9) Jn 13,18; 2Tim 2,19
5. Akiket Isten az életre predesztinált, azokat kiválasztotta a világ alapjának megvetése előtt, örök és állandó céljának és akarata titkos tanácsvégzésének és jótetszésének megfelelően. Isten kiválasztotta őket Krisztus által az örökkévaló dicsőségre, kizárólag ingyen kegyelméből és szeretetéből (10) anélkül, hogy a teremtmény részéről bármi is közre játszott volna választásában. (11)
10) Ef 1,4-12; Róm 8,30; 2Tim 1,9; 1Thessz 5,9
11) Róm 9,13-16; Ef 2,5.12
6. Isten nem csak azt határozta meg, hogy a kiválasztottak részesei legyenek dicsőségének, akarata örök és teljesen szabad célkitűzése által, hanem eleve elrendelte a megvalósulás eszközeit is. (12) Ennek értelmében a kiválasztottakat, akik Ádámban elbuktak: Krisztus váltja meg, (13) hatékonyan elhívja a Krisztusba vetett hitre, Szentlelkének egy meghatározott időpontban elvégzendő munkáján keresztül, megigazítja, fiaivá fogadja, megszenteli, (14) és megőrzi őket hatalmával, hit által az üdvösségre. (15) Senki más, csupán a választottak részesülnek a Krisztusi megváltásban, hatékony elhívásban, megigazulásban, örökbefogadásban, megszentelődésben és üdvösségben. (16) Az emberiség többi részét Isten az Ő tetszése és akaratának kifürkészhetetlen tanácsvégzése szerint- amely által kiterjeszti vagy visszavonja szuverén kegyelmét úgy, ahogy neki kedves az ő teremtményei felett -, elhagyta, gyalázatra és haragra rendelte őket bűneik miatt, az Ő dicsőséges igazságának magasztalására. (17)
12) 1Pt 1,2; 2Thessz 2,13; Róm 8,28
13) 1Thessz 5,9-10
14) Róm 8,30; 2Thessz 2,13; Ef 1,4-5; Ef 2,10; Tit 2,14
15) 1Pt 1,5
16) Jn 10,26; Jn 17,9; Jn 6,64-65; Mt 11,25-26; 1Jn 2,19
17) Róm 9,17-22; 2Tim 2,19-20; Júd 4; 1Pét 2,8; Jn 8,47
7. A kiválasztás és eleve elrendelés tana misztérium. Különleges óvatossággal, gondossággal kell kezelnünk, hogy Istennek az Igében kijelentett akaratára figyelő és annak engedelmeskedő emberek, megbizonyosodjanak elválasztottságukról, hatékony elhívásuk bizonyossága alapján. (18) Így az eleve elrendelés tana okot szolgáltat Isten dicséretére (19) és az iránta érzett félelmet és csodálatot növeli. Alázatot (20) és szorgalmat ébreszt az emberben, és bőséges vigasztalásul szolgál azok számára, akik őszintén engedelmeskednek az evangéliumnak. (21)
18) 1Thessz 1,4-5; 2Pt 1,10; Róm 8,33; Róm 9,20; 5Móz 29,29
19) Ef 1,6; Róm 11,5.6.20.33
20) Róm 11,5.6.20
21) Lk 10,20
4. Teremtés
1. Úgy tetszett Istennek, hogy a semmiből, hat nap alatt megteremtette a mennyet, a Földet és a rajta lévő dolgokat, mind láthatókat, mind a láthatatlanokat. (1) Minden, amit teremtett nagyon jó volt, Isten örök hatalma, (2) bölcsessége és jósága dicsőségének megnyilatkozását szolgálta. (3)
1) 1Jn 1,2-3; Zsid 1,2; Jób 26,13; Zsid 11,3; 1Móz 1; Acs 17,24
2) Róm 1,20; 1Móz 1,31
3) Kol 1,16; Jób 33,4; Jer 10,12; Zsolt 104,24; Zsolt 33,5,6
2. Miután Isten minden létezőt megteremtett, utoljára az embert, a férfit és a nőt, alkotta meg. (4) Isten az embereknek értelmes és halhatatlan lelket adott, (5) és minden tekintetben lehetővé tette, hogy Őérte élhessék életüket, amire is teremtettek. Képmására alkotta meg őket, vagyis ismerettel, igazsággal és szentséggel ruházta fel őket. (6) Az isteni törvények szívükbe lettek vésve, (7) és hatalmukban állt azoknak betöltése. azonban a vétkezés lehetősége is megmaradt, mivel szabad akaratot kaptak, ami változásnak volt kitéve. (8)
4) 1Móz 1,26.27;
5) 1Móz 2,7; Préd 12,9; Mt 10,28
6) Préd 7,29; 1Móz 1,26; Kol 3,10; Ef 4,24
7) Róm 2,14-15
8) 1Móz 3,6
3. Isten törvénye ugyan bele lett vésve az első emberpár szívébe, de ezzel egyidejűleg egy külön figyelmeztetést is kaptak: a jó és gonosz tudásának fájáról nem volt szabad enniük. (9) Istennel való közösségük boldogsága fennállt míg engedelmeskedtek, ugyanígy a többi teremtmény feletti uralmuk is. (10)
9) 1Móz 2,17
10) 1Móz 1,26.28; 1Móz 3,8-11.23
5. Isten gondviselése
1. Isten – minden dolog Teremtője – minden teremtményt, cselekvést, dolgot a legnagyobbtól a legkisebbig (1) fenntart, irányít, elrendel és kormányoz, (2) végtelenül bölcs és szent gondviselésével, teremtettségük célja felé. Isten tévedhetetlen előre tudása, változhatatlan terve és akarata szerint kormányoz mindent, hogy bölcsességének, hatalmának, igazságszolgáltatásának, határtalan jóságának és irgalmának dicsősége magasztaltassék. (3)
1) Mt 10,29-31; Péld 15,3
2) Acs 17,25.26.28; Zsid 1,3; Jób 38,11; Ézs 46,10.11; Zsolt 135,6
3) Ef 1,11; Dán 4,31-32; Zsolt 104,24; Zsolt145,17; Acs 15,18; Zsolt 94,8-11; Ézs 63,14; Ef 3,10; Róm 9,17; 1Móz 45,7
2. Noha Isten, előre tudásával és elrendelésével összefüggésben minden változhatatlanul és tévedhetetlenül beteljesedik, (4) úgyhogy semmi sem történik véletlenül senkivel vagy az Ő gondviselésén kívül, (5) mégis gondviselése folytán úgy rendeli el az eseményeket, hogy e közben az ok-okozati törvényszerűségek, természetük szerint, akár szükségszerűen, akár szabadon vagy véletlenszerűen bekövetkezzenek. (6)
4) Acs 2,23
5) Péld 16,33; 2Móz 21,13
6) 1Móz 8,22; Jer 31,35; 5Móz 19,5; 1Kir 22,28.34; Ézs 10,6-7
3. Isten gondviselése általában eszközök által (7) valósul meg, noha nincs rájuk utalva, nélkülük (8) sőt akaratuk ellenére is végre tudja hajtani terveit, (9) vagy néha különleges képességekkel ruházza fel őket, mindezt tetszésének megfelelően. (10)
7) Acs 27,31.44; Ézs 55,10-11; Mt 4,4
8) Hós 1,7
9) Dán 3,27; Acs 16,26
10) Róm 4,19-21; 2Kir 6,6; 4Móz 22,28
4. Isten mindenható ereje, kikutathatatlan bölcsessége és végtelen jósága olyan messzemenően megnyilvánul gondviselésében, hogy meghatározott akarata és terve kiterjed mind az ember bűnesetére, mind az angyalok és emberek egyéb bűnös cselekedeteire. (11) Ez nem jelenti azt, hogy beleegyezését adná a bűn véghezviteléhez, hiszen sokféle módon, bölcsen és hatalmasan korlátozza, és egyéb visszatartó eszközökkel is ellenőrzés alatt tartja a bűnt. (12) Ezeket a különféle korlátozásokat Isten úgy szabta meg, hogy legszentebb céljait megvalósíthassa. (13) Mégis, mindezen esetekben, az angyalok, valamint az ember bűnössége kizárólag saját magukból ered és nem Istentől, Aki teljesen szent és igazságos, Aki soha nem lehet a bűn szerzője, és nem is igazolhatja azt. (14)
11) Róm 11,32-34; 2Sám 24,1; 1Krón 21,1; 1Kir 22,22-23; 1Krón 10,4.13.14; 2Sám 16,10; Acs 2,23
12) 2Kir 19,28; Zsolt 76,10; Acs 14,16
13) 1Móz 50,20; Ézs 10,6.7.12
14) Zsolt 50,21; 1Jn 2,16; Jak 1,13.14.17
5. Isten, Aki bölcs, igazságos és kegyelmes, időnként megengedi, hogy gyermekei különféle kísértésekbe essenek és kiszolgáltatja őket szívük romlottságának, hogy egyrészt megfenyítse őket elkövetett bűneikért, másrészt, hogy alázatosságra tanítsa őket, megmutatva a gonosz rejtett hatalmát és csalárdságát szívük mélyén. Az a célja, hogy felismerjék Istenre való folyamatos ráutaltságukat, hogy Tőle várják a támogatást és hogy a jövőben óvatosabban figyeljenek a bűnt előidéző helyzetekre. Isten ezen cselekvései egyéb igaz és szent célkitűzéseket is szolgálnak. (15) Ezekben is, és még sokféle módon valósul meg szent és igaz terve, úgyhogy minden, ami választottjaival történik, akaratából, dicsőségére és javukra történik. (16)
15) 2Krón 32,25.26.31; 2Kor 12,7-9; 2Sám 24,1; Zsolt 77,3.12.14; Mk 14,66-72; Jn 21,15-17
16) Róm 8,28.
6. Isten, mint igaz bíró, az istentelen és gonosz emberekkel másképpen bánik. Bűneikért vaksággal és szívük keménységével bünteti őket. (17) Visszatartja tőlük kegyelmét, ami megvilágosíthatta volna értelmüket és szívüket befolyásolhatta volna (18), néha vissza is vonja tőlük az előzőleg nekik ajándékozott képességeket. (19) Kiteszi őket olyan dolgoknak, melyeket romlott szívük bűnre való alkalomként használ fel. (20) Isten kiszolgáltatja őket romlott természetüknek, a világ kísértéseinek és a Sátán hatalmának. (21) Végül így, azon befolyások hatására, amelyeket Isten egyesek szívének megpuhítására használ, ezek még inkább megkeményítik magukat. (22)
17) Róm 1,24-28; Róm 11,7-8; 2Móz 7,3
18) 5Móz 29,4;
19) Mt 13,12; Mt 25,29
20) 5Móz 2,30; 2Kir 8,12.13; Ézs 8,14
21) Zsolt 81,12-13; 2Thessz 2,10-12
22) 2Móz 8,15.32; Ézs 6,9-10; 1Pt 2,7-8; 2Kor 2,15-16; Acs 28,26-27
7. Isten általános gondviselése minden teremtményére kiterjed, Egyházára azonban különös gondja van. Minden, ami történik, gondviselése által és Egyháza javára van. (23)
23) Ézs 43,3-5; Ám 9,8-9; 1Tim 4,10; Róm 8,28
6. Az ember bűnesete: a bűn és büntetése
1.Noha Isten igaznak és tökéletesnek teremtette az embert és egy igazságos törvényt adott neki, amely életet biztosított számára, ameddig engedelmeskedett annak. Noha figyelmeztette őt arra, hogy az engedetlenség halált eredményez, Ádám nem élt sokáig ebben a kiváltságos állapotban. (1) A Sátán tőrbe ejtette Évát, ő bűnbe vitte Ádámot, aki szabadakaratából, minden kényszertől mentesen, szándékosan megszegte a teremtés törvényét és ellenszegült a nekik adott parancsnak, miszerint ne egyenek a tiltott gyümölcsből. Tetszett az Istennek, saját bölcs és szent tanácsvégzése szerint, hogy megengedje, hogy vétkezzenek, dicsőségének munkálására rendelve azt. (2)
1) 1Móz 2,16-17
2) 1Móz 3,12-13; 2Kor 11,3; Róm 11,32
2. A bűnbeesés következtében ősszüleink kiestek eredendő igaz voltjukból, Istennel való közösségükből. Bűnük részeseivé váltunk mi is, és a halál uralma mindenkire kiterjedt. (3) Minden ember meghalt bűneiben, (4) és teljesen megromlott teste-lelke minden részében. (5)
3) Róm 3,23; 1Móz 3,6-8; Préd 7,29
4) 1Móz 2,17; Róm 5,12-21; Ef 2,1
5) Tit 1,15; 1Móz 6,5; Jer 17,9; Róm 3,10-19
3. A bűn, megromlott természetük, átadódott összes, természetes úton tőlük származó utóduknak. (6) Ezért minden ember bűnben fogan (7) és természeténél fogva a harag fia, (8) a bűn szolgája, a halálnak (9) és minden egyéb lelki, jelenlegi és örök nyomorúságnak alá van rendelve, hacsak az Úr Jézus Krisztus meg nem szabadítja őt. (10)
6) Róm 5,12-19; 1Kor 15,21.22.45.49; 1Móz5,3
7) Zsolt 51,7; Jób 14,4; Jób 15,14
8) Ef 2,3
9) Róm 6,20; Róm 5,12.15.19
10) Zsid 2,14-15; 1Thessz 1,10
4. Az ember által ténylegesen elkövetett bűnök az ősszülőktől átöröklött bűnös természet gyümölcsei, (11) melynek köszönhetően teljesen képtelenek és alkalmatlanok vagyunk a jóra, minden jónak ellenszegülői, minden gonoszságra hajlamosak lettünk. (12)
11) Jak 1,14-15; Mt 15,19
12) Róm 8,7; Kol 1,21; Ef 2,2-3; Róm 5,6; Róm 7,18; 1Móz 6,5; Róm 3,10-12 1Móz 8,21
5. Földi életük ideje alatt a romlott természet megmarad az újjászületett emberekben is, (13) és noha Krisztus által ugyan kegyelmet nyert és halálra adatott, mégis maga a romlott természet és minden abból eredő indulat bűnnek minősül. (14)
13) Préd 7,20; Róm 7,14-25; 1Jn 1,8; Jak 3,2; Péld 20,9; Gal 5,17; Ef 4,18
14) Róm 7,23-25; 1Jn 3,4; Gal 3,10; Róm 6,23; Jsir 3,39
7. Isten szövetsége
1. A szakadék Isten és teremtménye között olyan nagy, hogy bár az ember értelemmel van felruházva és tudja, hogy engedelmességgel tartozik Teremtőjének, az élet jutalmát saját erejéből sosem nyerhette volna el, ha az Isten önként nem ereszkedett volna le hozzá. Tetszett neki, hogy ezt szövetség formájában fejezze ki. (1)
1) Ézs 40,13-17; Jób 9,32-33; Zsolt 113,5-6; Jób 22,2-3; Jób 35,7-8; Lk 17,10; Acs17,24-25
2. Továbbá, mivel a bűneset következtében az ember az Isten törvényének átka alá került, úgy tetszett az Úrnak, hogy kegyelmi szövetséget kössön, (2) amiben Jézus Krisztus által szabadon felajánlja a bűnösöknek az életet és az üdvösséget, Őbelé vetett hitet követelve, hogy üdvözüljenek, (3) és ígéri a Szentlelket mindazoknak, akik örök életre vannak kiválasztva, hogy segítségével hajlandók és képesek legyenek hinni. (4)
2) 1Móz 2,17; Gal 3,10-12; Róm 3,20-22; Róm 5,12-20
3) Róm 8,3; Mk 16,15-16; Jn 3,16
4) Ez 36,26-27; Jn 6,44-45
3. A törvény ideje alatt e szövetséget másként alkalmazták, mint később az evangélium ideje alatt. (5) A törvény alatt ígéreteket, próféciákat, áldozatokat, körülmetélkedést, a páskabárányt és más jelképeket rendelt Isten a zsidóknak, amelyek mind az eljövendő Krisztus árnyékai voltak. (6) Ezek abban az időben a Lélek munkája által elegendőek és hatékonyak voltak, hogy a választottaknak a megígért Messiásba (7) vetett hitet megtanítsák és megszilárdítsák, aki által ők bűneik teljes bocsánatát és az örökkévaló üdvösséget nyerték. A szövetség ezen időszakát nevezik Ótestamentumnak. (8)
5) 2Kor 3,6-9
6) Zsid 8,9-10; Róm 4,11; Kol 2,11-12; 1Kor 5,7; Róm 8,3
7) 1Kor 10,1-4; Zsid 11,13; Jn 8,56
8) Gal 3,7-9.14; Gal 3,21
4. Az evangélium alatt Krisztus (a valóság) (9) kijelentetett. A szövetség alkalmazásának eszközei az Ige prédikálása, a keresztség és az Úrvacsora sákramentumának kiszolgáltatása lettek. (10) Bár kevesebb ilyen eszköz van, és ezek egyszerűbbek, kevésbé látványosak, általuk a szövetség mégis teljesebben, világosabban és hatékonyabban (11) tárul minden nemzet (12) elé. Ezt nevezzük Újszövetségnek. (13) Nincs két, lényegét tekintve különböző kegyelmi szövetség, hanem csak egy, amely különböző korszakokban alkalmaztatott. (14)
9) Kol 2,17
10) Mt 28,19-20; 1Kor 11,23-25
11) Zsid 12,22-27; Jer 31,33-34
12) Mt 28,19; Ef 2,15-19
13) Lk22,20
14) Gal 3,14.16; Acs 15,11; Róm 3,21-23.30; Zsolt 32,1; Róm 4,3.6.16.17.23.24; Zsid 13,8
5. A kiválasztottak üdvössége tehát a megváltás szövetségén alapszik, amely az Atya és Fiú között örök időkkel ezelőtt jött létre (15) és kizárólag e kegyelmi szövetség eredményeként részesülhetnek a bukott Ádám leszármazottjai a megváltás útján életben és áldott halhatatlanságban, mivel az ember jelenleg teljesen képtelen elfogadásra találni Istennél azon feltételek alapján, amelyeknek Ádám ártatlan állapotában örülhetett. (16)
15) 2Tim 1,9; Tit 1,2
16) Zsid 11,6.13; Róm 4,1-2; Acs 4,12; Jn 8,56
8. Krisztus, a közbenjáró
1. Tetszett az Istennek, örökkévaló terve szerint, hogy kiválassza az Úr Jézust, egyszülött Fiát, a kettejük között létesített szövetségnek megfelelően és rendelje el őt közbenjárónak Isten és ember között, (1) valamint prófétának, (2) papnak (3) és királynak, (4) egyháza fejének és megmentőjének, (5) minden dolog örökösének (6) és az egész világ ítélő bírájának. (7) Még az örökkévalóságban ajándékozott az Úr Jézusnak egy népet. E néphez tartozókat az Úr Jézus megváltja, elhívja, megigazítja, megszenteli és megdicsőíti az idők során. (8)
1) Ézs 42,1; 1Pt 1,19-20; 1Tim 2,5
2) Acs 3,22
3) Zsid 5,5-6
4) Zsolt 2,6; Lk 1,33
5) Ef 1,22-23; Ef 5,23; Ézs 55,4-5
6) Zsid 1,2
7) Acs 17,31
8) Ézs 53,10; Jn 17,6; Róm 8,30; Jn 3,16; 1Tim 2,6; 1Kor 1,30
2. Az az isteni személy, aki teremtette, fenntartja a világot és ural mindent, amit alkotott, az Isten Fia, a Szentháromság második személye. Igaz és örökkévaló Isten, „az Atya dicsőségének visszatükröződése”, lényegére nézve egy az Atyával és vele mindenben egyenlő. Ő az, aki az idők teljességében felvette magára az emberi természetet minden lényeges tulajdonságával és közönséges gyarlóságaival, (9) a bűnt kivéve. (10) A Szentlélek által fogant a Júda törzséből származó, szűz Mária méhében, akire a Szentlélek leszállt és a Mindenható ereje árnyékolta be. Így azután, az Ige szerint emberi formájában a Fiú egy asszonytól született, aki Ábrahám és Dávid leszármazottja volt. (11) Így vált lehetővé, hogy Benne két különböző, egységes és tökéletes természet, az isteni és az emberi egyszerre jelen legyen, anélkül, hogy egyik a másikat megváltoztatta volna, és anélkül, hogy összekeveredtek vagy összeolvadtak volna. Az Isten Fia tehát valóságos Isten, de valóságos ember is, mégis az egy Krisztus, az egyetlen közbenjáró Isten és ember között. (12)
9) Jn 1,1.14; Gal 4,4; 1Jn 5,20; Fil 2,6; 1Pét 3,18; 1Tim 3,16
10) Róm 8,3; Zsid 2,14-17; Zsid 4,15
11) Mt 1,22-23; Lk 1,27.31.35; Róm 1,3,4
12) Róm 9,5; 1Tim 2,5; Kol 2,9
3. Az isteni és emberi természetet, amely így egyesült Isten Fiának személyében, a Szentlélek megszentelte és felkente minden mértéket meghaladva, (13) úgyhogy benne található a bölcsesség és ismeret határtalan kincsestára. (14) Tetszett az Atyának, hogy Benne lakozzon az egész teljesség, (15) úgy, hogy szent, ártatlan, szeplőtlen lényével, (16) amely telve van kegyelemmel és igazsággal, (17) tökéletesen ellássa közbenjárói és kezeskedői hivatását. (18) Nem önmagát jelölte ki erre a tisztségre és feladatra, hanem az Atya bízta meg. (19) Az Atya felruházta Őt teljes hatalommal és Reá bízta az ítélkezést is, amelynek gyakorlására parancsot adott Neki. (20)
13) Zsolt 45,7; Acs 10,38; Jn 3,34-35
14) Kol 2,3
15) Kol 1,19
16) Zsid 7,26
17) Jn 1,14
18) Zsid 7,22; Zsid 12,24
19) Zsid 5,5
20) Jn 5,22.27; Mt 28,18; Acs 2,36
4. Az Úr Jézus készségesen vállalta a közbenjárás és kezeskedés tisztségét és feladatát. (21) Ennek végrehajtására a törvény alatt született, (22) melyeket tökéletesen be is töltött. A nekünk járó büntetést is átvállalta, amelyet nekünk kellett volna elviselni. Szenvedett, (23) bűnné és átokká lett érettünk. (24) Felfoghatatlan szomorúság gyötörte lelkét, testét a legfájdalmasabb kínok törték össze. (25) Keresztre feszítve halt meg. Halála után testét nem kezdte ki az enyészet. (26) Harmadnapon feltámadt, ugyanabban (27) a testben, amelyben előzőleg szenvedett. (28) Ebben a testben ment fel a mennybe is, (29) ahol az Atya jobbján ül és közbenjár az övéiért. (30) Az idők végén majd visszatér, hogy megítélje az embereket és az angyalokat. (31)
21) Zsolt 40,8-9; Zsid 10,5-10; Jn 10,18
22) Gal 4,4; Mt 3,15; Mt 5,17
23) Gal 3,13; Ézs 53,6; 1Pt 3,18
24) 2Kor 5,21
25) Mt 26,37-38; Lk 22,44; Mt 27,46
26) Acs 13,37; Fil 2,8; Acs 2,23.24.27
27) 1Kor 15,3-5; Róm 6,9
28) Jn 20,25.27
29) Mk 16,19; Acs 1,9-11
30) Róm 8,34; Zsid 9,24; Zsid 7,25
31) Acs 10,42; Róm 14,9-10; Acs 1,11; 2Pt 2,4; Júd 6; Mt13,40-42
5. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével és önmagának, az örökkévaló Lélek által, egyszer és mindenkorra érvényes feláldozásával – amelyet Istennek mutatott be – az Úr Jézus eleget tett az isteni igazságszolgáltatásnak. (32) Megbékélést hozott és örökkévaló örökséget szerzett a mennyek királyságában mindazoknak, akiket Néki adott az Atya. (33)
32) Zsid 9,14.16; Zsid 10,14; Róm 3,25-26; Dán 9,24.26; Róm 5,19; Ef 5,2
33) Jn 17, 2; Zsid 9,12.15; Kol 1,19-20; Ef 1,11.14
6. A megváltás árát ugyan ténylegesen nem fizette le Krisztus e világra való születése előtt, mégis megváltó munkájának értéke, hatása és jótékony haszna kiterjedt a megelőző korok kiválasztottjaira is, a Világ kezdetétől fogva. Az ígéretek, típusok és áldozatok által valósult ez meg, melyek mind Őrá mutattak, mint „az asszony magvára, aki megtapossa a kígyó fejét”, (34) vagy mint „a Bárány, amely megöletett a világ fundamentumának megvettetése előtt”. (35) Ő a Krisztus, aki „tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz”. (36)
34) Zsid 4,2; 1Pt 1,10-11; 1Móz 3,15
35) Jel 13,8
36) Zsid 13,8
7. Közbenjárói tisztében Krisztus kettős természete szerint jár el, a helyzetnek megfelelően hol isteni, hol emberi természete szerint cselekszik. (37)
37) Jn 3,13; Acs 20,28; 1Jn 3,16; 1Pét 3,18; Zsid 9,14
8. Krisztus bizonyosan és hatékonyan alkalmazza és közli ezt a megváltást mindazokkal, akikért örök üdvösséget szerzett közbenjárva érdekükben, (38) egyesítve őket önmagával, Lelke segítségével, kijelentve nekik az Igében és az Ige által ennek az üdvösségnek a misztériumát. Meggyőzi őket, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek, (39) Szava és a Lélek által uralva szívüket. (40) Mindenható erejével és bölcsességével legyőzi ellenségeiket. (41) Mindezek, az Ő ingyen és abszolút kegyelmének megnyilvánulásai, amelynek nincsenek tekintettel a választottakkal kapcsolatos semmilyen előrelátott tetteikkel, amelyek kiváltó okként, érdemként számíthatnának. (42)
38) Jn 6,37; Jn 10,15-16; Jn 17,9; Róm 5,10; 1Jn 2,1.2; Róm 8,34
39) Jn 17,6; Ef 1,7-10; 1Jn 5,20; Jn 15,13.15; 2Kor 4,13
40) Róm 8,9-14; Jn 14,16
41) Zsolt 110,1; 1Kor 15,25-26; Zsid12,2; Mal 4,2.3; Kol 2,15
42) Jn 3,8; Ef 1,8-9
9. Krisztus, és egyedül csak Krisztus alkalmas arra, hogy Isten és ember között közbenjáró legyen. Ő az Isten egyházának prófétája, papja és királya. Közbenjárói tisztsége sem egészében, sem részletében nem ruházható át más személyre. (43)
43) 1Tim 2,5
10. Krisztus hármas tisztségének száma és sorrendje számunkra igen fontos. Tudatlanságunk következtében szükségünk van rá, mint prófétára, (44) Istentől való elidegenedésünk és legjobb igyekezetünk ellenére is tökéletlen szolgálataink miatt kell, hogy mint pap Istennel kibékítsen és Ő előtte elfogadhatóvá tegyen. (45) Mivel magunktól képtelenek vagyunk Istenhez visszatérni és idegenkedünk Tőle, valamint a szellemi ellenségeinkkel szembeni védelem érdekében szükségünk van királyi tisztségére, hogy meggyőzzön Lelke által, uraljon, vonjon, fenntartson, megszabadítson és megtartson minket, míg végül beléphetünk mennyei királyságába. (46)
44) Jn 1,18
45) Kol 1,21; Gal 5,17
46) Tit 2,14; Lk 1,74-75; Jn 16,8
9. Szabad akarat
1. Isten szabadsággal és választási lehetőséggel ruházta fel, természetére nézve, az ember akaratát, hogy saját döntései alapján cselekedjen. Ezt a szabad akaratot semmi sem kényszeríti és semmilyen természeti szükségszerűség nem erőlteti akár a jó, akár a rossz cselekvésére. (1)
1) Mt 17,12; Jak 1,14; 5Móz 30,19
2. Eredeti ártatlan állapotában az embernek mind a szabadsága, mind a hatalma megvolt arra, hogy akarja és megcselekedje mindazt, ami jó és elfogadható Isten előtt. (2) Fennállt azonban az elbukás lehetősége is változó voltából eredően. (3)
2) Préd 7,29; 1Móz 2,16.17
3) 1Móz 3,6
3. Bűnbeesése következményeként az ember teljesen elvesztette minden jóra való képességét, azon szellemi jóknak akarására és véghezvitelére, melyek az üdvösséggel kapcsolatosak. (4) Mint érzéki ember, bűneiben halott és mindenestől a jó ellen van. (5) Éppen ezért, saját erejéből képtelen Isten felé fordulni vagy akár felkészíteni magát az Isten felé fordulásra. (6)
4) Róm 5,6; Róm8,7
5) Ef 2,1-5; Róm 3,10-12; Kol 2,13; 1Kor 2,14
6) Tit 3,3-5; Jn 6,44; Jn 15,5
4. Mikor Isten egy bűnöst megtérít, és a bűnből kimentve a kegyelem állapotába helyezi, feloldozza a bűn természetes kötelékéből, (7) és egyedül kegyelme által szabaddá teszi a lelki jó akarására és cselekvésére. (8) Mindemellett azonban a bűnös természet nyomai megmaradnak a megváltott bűnösben is, úgy, hogy akarata sohasem tudja tökéletesen megragadni a jót, a gonosztól képtelen teljes egészében elszakadni. (9)
7) Kol 1,13; Jn 8,36
8) Fil 2,13; Róm 6,18.22
9) Róm 7,15-23; Gal 5,17
5. Az emberi akarat csupán a dicsőség állapotában lesz tökéletesen és változhatatlanul szabad kizárólag a jó akarására. (10)
10) Ef 4,13; Zsid 12,23; 1Jn 3,2; Júd 24
10. Hatékony elhívás
Úgy volt kedves az Istennek, hogy akiket az életre eleve elrendelt, hatékonyan (ellenállhatatlanul) elhívja (1) az általa kijelölt időben Igéje és Lelke által, a bűn és a halál állapotából – amelyben természetüknél fogva leledzenek – kegyelemre és üdvösségre Jézus Krisztus által. (2) Elméjüket megvilágosítja, szellemi és üdvös módon, hogy megérthessék Isten dolgait. (3) Elveszi kőszívüket és hússzívet ad helyette. (4) Megújítja akaratukat és mindenható ereje által a jónak kívánására és követésére indítja őket. Hatékonyan vonja őket Jézus Krisztushoz, (5) s ők önként és teljesen szabadon jönnek, mivel az isteni kegyelem készségessé tette őket. (6)
1) Róm 8,30; Ef 1,10-11; 2Thessz 2,13-14; Róm 11,7; 2Tim1,9.10
2) Ef 2,1-6; Acs 13,48
3) Acs 26,18; Ef 1,17-18; 1Kor 2,10-12
4) Ez 36,26; Ez 11,19
5) 5Móz 30,6; Ez 36,27; Ef 1,19; 2Kor 3,3.6; Fil 2,13; Jn 6,44-45
6) Tit 2,14; Én 1,4; Jn 6,37; Róm 6,16-18
2. Istennek ez a hatékony elhívása, kizárólag az Ő szuverén kegyelméből fakad, nem pedig olyasmi az alapja, amit előre látott az emberben. Nem a teremtmény valamilyen képessége vagy tette miatt történik. (7) Amíg az ember a Szentlélek által életet és megújulást nem nyer, bűneiben halott. (8) Isten hatalma kívülről nyúl bele életébe és képessé teszi arra, hogy válaszoljon Isten hívására, megragadva a felkínált és így közvetített kegyelmet, s nem kisebb hatalom van jelen e folyamatban, mint ami Krisztust feltámasztotta a halálból. (9)
7) 2Tim 1,9; Ef 2,4-9; Tit 3,4.5; Róm 9,11
8) 1Kor 2,14; Ef 2,5; Jn 5,25
9) Ef 1,19-20. Jn 6,37; Ez 36,27
3. A csecsemő korukban meghalt, kiválasztott kisdedek, Krisztusban a Lélek által újjászületnek és üdvözülnek, (10) hisz a Lélek ott, akkor és úgy végzi munkáját, ahogy neki kedves. (11) Ugyanez a helyzet azokkal a választottakkal is, akiket lehetetlen az Ige hirdetése által külső módon elhívni.
10) Jn 3,3-6
11) Jn 3,8
4. Azok, akik nem lettek kiválasztva, még ha hallják is az Igét és annak üdvösségre szóló hívását, vagy akár át is élnek valamit a Lélek gyakori munkája nyomán, (12) mégsem üdvözülhetnek, mert nem lettek hatékonyan Krisztushoz vonva az Atya által, s ezért nem tudnak, nem is akarnak igazán Jézushoz jönni. (13) Még kevésbé részesülhet az üdvösségben a Krisztus nélküli ember, függetlenül attól, milyen buzgó vallása gyakorlásában vagy élete rendezésében a természet világosságánál. (14)
12) Mt 7,22; Mt 22,14; Mt 13,20-21; Zsid 6,4-5
13) Jn 6,44-45.64-66; 1Jn 2,24-25; Jn 14,6
14) Acs 4,12; Jn 4,22; 17,3; Jn 8,24; Ef 2,12; 1Jn 2,9-11; 1Kor 16,22; Gal 1,6-8
11. Megigazítás
1. Isten ingyen igazítja meg mindazokat, akiket hatékonyan elhív. (1) Nem úgy történik ez, hogy igazságot plántál beléjük, hanem megbocsátja bűneiket, igazaknak nyilvánítja és fogadja el őket (2) kizárólag Krisztusért, nem azért, ami bennük van, vagy cselekedeteik alapján. (3) Nem azért igazíttatnak meg, mert Isten beszámítja nekik igazságul akár hitüket, akár hitük cselekedetét vagy bármilyen egyéb evangéliumi engedelmességet. Kizárólag és teljes mértékben azért igazíttatnak meg, mert Isten nekik tulajdonítja Krisztus igazságát, valamint az Ő egész törvény iránti, életében és halálában tanúsított engedelmességét. (4) Krisztus igazságosságát hit által fogadják el. Ez a hit nem tőlük van, nem maguk idézik elő, hiszen ez Isten ajándéka. (5)
1) Róm 3,24; Róm 8,30;
2) Róm 4,5-8; Ef 1,7; 2Kor 5,19.21
3) 1Kor 1,30-31; Róm 5,17-19; Ef 2,7-10;
4) Fil 3,8-9; Róm 3,22-28; Tit 3,5.7
5) Jn 1,12; Róm 5,17; Gal 2,16; Acs 13,38-39
2. A Krisztus igazságosságát elfogadó és abban megnyugvó hit a megigazulás egyetlen eszköze. (6) Azonban ez a hit nem meddő, gyümölcstelen a megigazult egyén életében, hanem mindig együtt jár az összes egyéb üdvös ajándékkal. Ez a hit szeretet által működik s így nem lehet halott hit. (7)
6) Róm 3,28; Jn 1,12; Róm 5,1
7) Gal 5,6; Jak 2,17-26
3. Halála és engedelmessége révén Krisztus lefizette a megigazultak minden adósságát. A kereszten történt önfeláldozása és a bűneikért járó büntetés elszenvedése által megfelelően, valóságosan, tökéletesen kielégítette az isteni igazságszolgáltatást érdekükben. (8) Mivel az Atya érettük adta ide Krisztust és mivel az Ő engedelmessége és engesztelő áldozata a megigazulás alapja, az emberben pedig semmi érdem nem volt, amivel rászolgált volna erre, (9) ezért teljes mértékben és kizárólag ingyen kegyelemből igazíttatnak meg, hogy Isten igazsága és gazdag kegyelme megdicsőüljön a bűnös megigazításában. (10)
8) Zsid 10,10.14; 1Pt 1,18-19; Ézs 53,5-6; Ef 5,2
9) Róm 8,32; 2Kor 5,21; Róm 5,8-10.19; 1Tim 2,5-6; Ézs 53,4-6.10-12
10) Róm 3,26; Ef 1,6-7; Ef 2,7; Róm 3,24
4. Isten öröktől fogva elrendelte az összes kiválasztott megigazítását, (11) s az idők teljességében Krisztus meghalt ezek bűneiért és feltámadt megigazulásukért. (12) Egyénileg azonban csak akkor igazíttatnak meg, amikor a Szentlélek, a megszabott időben, Krisztus munkájának áldását rájuk alkalmazza. (13)
11) Gal 3,8; 1Pt 1,2; Róm 8,30
12) 1Tim 2,6; Róm 4,25; 1Pt1,19-20; Gal 4,4
13) Kol 1,21-22; Tit 3,4-7. Gal 2,16
5. Isten folytatja a megigazultak vétkeinek megbocsátását. (14) És noha soha ki nem eshetnek a megigazult helyzetből, (15) ha bűnt cselekszenek, Isten atyai nemtetszését váltják ki magukra nézve. (16) Ilyenkor, míg meg nem alázzák magukat, be nem vallják bűneiket és nem esedeznek Isten bocsánatáért, valamint meg nem újulnak a hitben és bűnbánatban, Isten megvonja tőlük „arcának világosságát”. (17)
14) Mt 6,12; 1Jn 1,7-9
15) Jn 10,28
16) Zsolt 89,31-33
17) Zsolt 32,5; Zsolt 51; Mt 26,75; 1Kor 11,30-32; Lk 1,20
6. Az Ótestamentum hívőinek megigazulása ugyanúgy ment végbe, mint az Újtestamentumban élőké. (18)
18) Róm 4,22-24; Gal 3,9.14
12. Örökbefogadás
1. Isten megadta, hogy Őérte Krisztusban, egyetlen Fiában minden megigazult személy az örökbefogadás kegyelmében részesüljön, (1) ami alapján Isten gyermekei közé tartozhatnak és élvezhetik az ezzel járó szabadságot és kiváltságokat. (2) Az Ő nevét viselik (3) és az örökbefogadás Lelkét is megkapták, (4) úgyhogy bátran járulhatnak a kegyelem trónja elé és így kiálthatnak: „Abba, Atya”. (5) Isten megkönyörül rajtuk, (6) oltalmába veszi őket, (7) gondjukat viseli, (8) de Atyaként meg is fenyíti őket (9) viszont sosem veti el őket teljesen, (10) hanem el vannak pecsételve a megváltás napjára, (11) mikor az ígéreteket örökölni fogják, mint az örök üdvösség örökösei. (12)
1) Ef 1,5; Gal 4,4-5
2) Jn 1,12; Róm 8,17
3) 2Kor 6,18; Jel 3,12; Jer 14,9
4) Róm 8,15
5) Gal 4,6; Ef 2,18; Ef 3,12; Róm 5,2
6) Zsolt 103,13
7) Péld 14,26
8) 1Pt 5,7.9; Mt 6,30-32
9) Zsid 12,6
10) Ézs 54,8-9; JerSir 3,3
11) Ef 4,30
12) Zsid 1,14; 6,12; 1Pét 1,3.4
13. Megszentelődés
1. Akik Krisztussal egyesültek, hatékony elhívásban részesültek és újjászülettek, Isten új szívet és elmét teremtve bennük Krisztus halálának és feltámadásának érdeme alapján, további megszentelődésben részesülnek valóságosan és személyesen. (1) Krisztus halálának és feltámadásának ereje, valamint igéje és Lelke bennük való lakozása által (2) lerombolja a bűn hatalmában álló test uralmát. (3) A bűnös test, különböző gonosz kívánságai fokozatosan gyengülnek. Krisztus népe megöldökli a testet indulataival együtt, (4) fokozatosan megelevenedik és megerősödik minden üdvös kegyelmi ajándékban, (5) az igazi szentség gyakorlására, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. (6)
1) Acs 20,32; Róm 6,5-6
2) Jn 17,17; Ef 3,16-19; 1Thessz 5,21-23; 2Thessz 2,13; Ef 5,26
3) Róm 6,14
4) Gal 5,24; Róm 8,13
5) Kol 1,11; 1Kor 6,11
6) 2Kor 7,1; Zsid 12,14
2. A megszentelődés az ember egészére kiterjed, (7) mégis életében befejezetlen marad. A bűn romlottságának bizonyos maradványa továbbra is fertőzi az ember tagjait, (8) s egy állandó, soha meg nem szűnő belső harcot eredményez, ahol a test a lélek, a lélek a test ellen küzd. (9)
7) 1Thessz 5,23
8) Róm 7,18.23; Fil 3,12; 1Jn 1,10
9) Gal 5,17; 1Pt 2,11
3. A test és lélek harcában ugyan ideiglenesen felülkerekedhet a bűn romlott maradványa, (10) azonban Krisztus megszentelő Lelke erejének folyamatos segítségével az újjászületett rész győzelmet nyer. (11) A szentek tehát növekszenek a kegyelemben, az Isten félelmében való szentség tökéletesítése irányában. Őszintén igyekeznek mennyei életet folytatni, evangéliumi engedelmességet tanúsítva mindazon parancsolatok iránt, melyeket Krisztus, mint fejük és királyuk részükre Igéjében lefektetett. (12)
10) Róm 7,23
11) Róm 6,14; 1Jn 5,4
12) 2Kor 3,18; 7,1; Ef 4,15-16; 1Jn 3,3; 2Pét 3,18; 2Kor 7,1
14. Üdvözítő hit
1. A hit kegyelmi ajándéka által, a választottak, lelküket üdvösségre juttató hitet kapnak. Ez az ajándék Krisztus Lelkének munkája szívükben. (1) Általában az Ige hirdetése által jön létre. (2) Isten Szava, annak hirdetése, a bemerítés, az Úrvacsora, az ima és egyéb Istentől rendelt eszközök által gyarapítja és erősíti ezt a hitet az Úr, a Lélek munkáján keresztül. (3)
1) 2Kor 4,13; Ef 2,8
2) Róm 10,14-17; Acs 13,48
3) Lk 17,5; 1Pt 2,2; Acs 20,32; Ef 1,17-19; Róm 1,16-17
2. Hit által a keresztyén igaznak fogad el mindent, ami Isten Igéjében ki lett jelentve, mivel a Szentírás magának Istennek a tekintélyével rendelkezik számára. (4) Üdvözítő hite révén a keresztyén érzékeli az Ige kiválóságát, amely túlszárnyal minden egyéb írást és dolgot a világon, (5) mivel az Ige Isten dicsőségét ragyogtatja fel, bemutatva egyedülálló tulajdonságait, Krisztus természetének és tisztségeinek kiválóságát, valamint a Szentlélek munkájában és tetteiben megnyilvánuló erejét és teljességét. Ily módon a keresztyén fenntartás nélküli bizalommal lehet a hite tárgyát képező Igazság iránt, (6) és alkalmas lesz arra is, hogy meglássa és válaszoljon az Ige különböző szakaszaiban található különféle tanításaira. Az üdvözítő hit felkészíti arra, hogy felfogja és engedelmeskedjen a parancsolatoknak, (7) meghallja a fenyegetéseket félelemmel és tisztelettel, (8) valamint a földi és az eljövendő életre vonatkozó isteni ígéreteket örömmel megragadja. (9) A megtartó hit első és legfőbb mozzanatai, amikor a lélek meglátja Krisztus dicsőségét, megérti az Ő váltságművét és ezt, megigazulására, megszentelődésére és az örök élet reménységére, a kegyelem szövetségében elfogadja, benne megnyugszik. (10)
4) Acs 24,14; 1Thessz 2,13; 1Jn 5,10
5) Zsolt 19,8-11; 119,72
6) 2Tim 1,12
7) Jn 15,14; Róm 16,26
8) Ézs 66,2
9) Zsid 11,13; 1Tim4,8
10) Jn 1,12; Acs 16,31; Gal 2,20; Acs 15,11; Jn 4,42
3. Ez a hit, bár különböző fokozatai vannak – lehet erős vagy gyenge (11) – ennek ellenére, még a legcsekélyebb is merőben különbözik természetében az ideiglenesen megtapasztalt hittől és teljesen más kategóriába tartozik, mint az ideiglenes hívők által birtokolt hit és általános kegyelem. (12) Következésképp, bár gyakran támadásnak és gyengülésnek van kitéve, a megtartó hit végül is győzelmet arat, (13) mígnem sokakban a teljes bizonyosság eléréséig növekszik Krisztus által, (14) aki mind „szerzője”, mind „bevégzője” hitünknek. (15)
11) Zsid 5,13-14; Róm 4,19-20; Mt 8,10
12) 2Pt 1,1; Lk 22,31-32; Lk 8,13; Jak 2,14.17
13) Ef 6,16; 1Jn 5,4-5
14) Zsid 6,11-12; Kol 2,2; Zsid 6,11-12; Zsid 10,22
15) Zsid 12,2
15. Életre és üdvösségre vezető bűnbánat
1. Az üdvösségre vezető bűnbánat evangélium általi kegyelmi ajándék. (1) Amikor kimunkálja ezt a Szentlélek, a bűnös látja és érzi nemcsak bűnei veszélyét, hanem azok szennyes és gyűlöletes voltát is, amelyek Isten szent természete és igazságos törvénye ellen irányulnak. Ezért Istenhez fordul bűneitől, (2) felismerve azt, hogy Isten irgalmat ígér Krisztusban azoknak, akik megbánják bűneiket. Ezért könyörög, megalázza magát, bánkódik bűnei miatt, meggyűlöli azokat, elhatározza magát és törekedik Istennel járni mindenben, amit Isten parancsol. (3)
1) Zak 12,10; Acs 11,18; Ez 36,31; 2Kor 7,11
2) Ez 18,30-31; Ez 36,31; Ézs 30,22; Jer 31,18-19; Jóel 2,12-15; Ámós 5,15; Jer 8,12
3) Zsolt 119,128, 2Kor 7,11; Zsolt 119,6.59.106; 2Kir 23,25;1Kir 21,27-29; 2Kr 33,12-17; Ezsd 10,1-3
2. Mivel „a halál testét” hordozzuk, mely a gonoszságra hajlik, a bűnbánatot egész életünk folyamán gyakorolni szükséges. Minden ember kötelessége tehát, hogy minden tudatos bűnét megbánja, igaz bűnbánatot tartva. (4)
4) Lk 19,8; 1Tim 1,13-15; Ez 16,63; Hós 14,2; Ef 1,7
3. Kegyelmi szövetségében Isten irgalmasan úgy rendelkezett, hogy azok a hívők, akik bűnt követnek el és elesnek, bűnbánat révén megújulhassanak. Ugyanakkor, lehetővé tette Krisztus által a hívők megtartatását az üdvösség állapotában, így habár még a legkisebb bűn is kárhozatos, (5) nincs olyan nagy bűn, ami kárhozatot hozna arra, aki töredelmes bűnbánatot tart. (6) Ez szükségessé teszi a bűnbánat fontosságának szüntelen prédikálását.
5) Lk 22,31-32; Róm 6,23; Mt 12,36
6) Ézs 1,16-18; Ézs 55,7; Róm 8,1; Lk 19,8-9; 1Tim 1,13.15; Zsolt 51,6-11.16; Zsolt 32,5-6; Péld 28,13; 1Jn1,9
16. Jó cselekedetek
1. Csak azok a cselekedetek számítanak jó cselekedeteknek, amelyeket Isten szent Igéje parancsként adott az embernek. (1) Az egyéb cselekedetek, amelyeket nem az Ige hatalmazott fel, hanem emberek gondoltak ki vakbuzgóságból vagy állítólagos jó célok érdekében, nem tartozhatnak e csoportba. (2)
1) Mik 6,8; Zsid 13,21; Róm 12,2
2) Mt 15,9; Ézs 29,13; Kol,2,23; Róm 10,2; Jn 16,2; 1Sám 15,21-23
2. A valódi jó cselekedetek, melyek Isten parancsolatainak való engedelmességből származnak ezek: az igazi és élő hit gyümölcsei és jelei. (3) Általuk a hívők kifejezik és jelzik hálás voltukat, (4) üdvösségük felőli bizonyosságuk erősödik, (5) testvéreik javát szolgálják, keresztyén tanúsággal fénylenek, (6) ellenfeleik száját elhallgattatják és dicsőséget adnak Istennek, (7) aki Krisztusban újjáteremtette őket jó cselekedetekre (8) és mint ilyenek, szentséget tanúsító gyümölcsöt teremnek. Ez végül az örök életre vezet. (9)
3) Jak 2,18-22
4) Zsolt 116,12-13
5) 1Jn 2,3-5; 2Pt 1,5-11
6) Mt 5,16
7) 1Tim 6,1; 1Pt 2,9.12.15; Fil 1,11; Jn 15,8
8) Ef 2,10
9) Róm 6,22; Tit 2,5-12
3. A hívők jó cselekedetre való képessége nem önmagukból eredő adottság, hanem teljes egészében Krisztus Lelkétől származik. (10) A megtéréskor nyert kegyelmi adományok mellett a szükség van még ugyanazon Szentlélek további valós befolyására, ami által az akarat és képesség az Ő tetszését szolgáló jó cselekedet felé irányul. (11) Ez nem jelenti azt, hogy szabadon elhanyagolhatják kötelességeiket, mint akiknek nincs semmilyen felelősségük, ameddig a Lélek nem ad nekik valamilyen különleges indítékot. Feladatuk, hogy szorgalmasan felgerjesszék és gyakorolják Istennek bennük levő kegyelmi ajándékait. (12)
10) Jn 15,4-6; Ez 36,26-27
11) 2Kor 3,5; Fil 2,13
12) Fil 2,12; Zsid 6,11-12; Ézs 64,6-7; 2Pt 1,3-11; 2Tim 1,6; Júd 20.21
4. Még azok is, akik e földi életben az Isten iránti engedelmesség lehető legmagasabb fokára jutnak el, nagyon messze járnak attól, hogy túlbuzgók legyenek és túlszárnyalják Isten követeléseinek teljesítését, hiszen sokszor még kötelességeik elvégzése terén is híjával vannak. (13)
13) Jób 9,2-3; Gal 5,17; Lk 17,10
5. Még legjobb cselekedeteinkkel sem érdemelhetjük ki Istentől a bűnbocsánatot, sem az örök életet, mivel azok nincsenek arányban az eljövendő dicsőséggel. Továbbá, végtelen a távolság köztünk és Isten között, egyetlen tettünk sem fogadható el részéről, mint bűntartozásunk törlesztése és nem elégíti meg Őt. (14) Sőt, mikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, csak azt tettük, ami kötelességünk volt és „haszontalan szolgák” maradtunk. Azt sem szabad elfelednünk, hogy amennyiben cselekedeteink jók, azok a Szentlélek munkájának gyümölcsei. (15) Még ekkor is, jó cselekedeteink annyira fertőzöttek, elegyedve gyengeséggel és gyarlósággal, hogy képtelenek Isten szigorú ítéletét kiállni. (16)
14) Róm 3,20; Ef 2,8-9; Róm 4,2.4.6, Tit 3,5-7
15) Gal 5,22-23; Lk 17,10; Jób 22,2-3
16) Ézs 64,5-6; Zsolt 143,2; Zsolt 130,3
6. Mindazonáltal, teljesen függetlenül attól, hogy a hívők Krisztus által fogadtattak el egyéni lelkekként, jó cselekedeteik is Krisztus által vannak elfogadva, (17) nem mintha életükben szeplőtelenek és feddhetetlenek lennének Isten szemében, de mivel az Ő Fián keresztül tekint rájuk és tetszett Neki, hogy elismerje és megjutalmazza az őszinte igyekezetet, még ha sok gyengeség és gyarlóság is kíséri azt. (18)
17) Ef 1,6; 1Pt 2,5
18) Mt 25,21-23; Zsid 6,10; 2Móz 28,38; 1Móz 4,4; Zsid 11,4; Zsid 13,20-21; 2Kor 8,12
7. Az újjá nem született emberek cselekedetei lehetnek ugyan Istentől vett parancsok végrehajtásai vagy saját maguk és mások javát szolgáló tettek, (19) mégis mivel nem hit által megtisztult szívből származnak, (20) nem az Írásban előírt módszer szerint vannak végrehajtva, (21) nem Isten dicsőítése a végső céljuk, (22) ezért bűnös cselekedeteknek bizonyulnak, amelyek nem váltják ki Isten tetszését, és nem tehetik az embert a kegyelem elfogadására alkalmassá. (23) Mégis, ezeknek a cselekedeteknek elhanyagolása Isten előtt bűnösebbé és nem tetszőbbé teszi az újjá nem született embereket, mint maga a véghezvitelük. (24)
19) 2Kir 10,30-31; 1Kir 21,27.2
20) 1Móz 4,5; Zsid 11,4-6; Fil 1,15-18
21) 1Kor 13,1.3
22) Mt 6,2-5
23) Ám 5,21-22; Agg 2,14; Ézs 1,10-12
24) Jób 21,14-15; Mt 25,41-45; Zsolt 14,4
17. A szentek kitartása
1. Akiket Isten elfogadott szeretett Fiában, hatékonyan elhívott és megszentelt Lelke által, valamint megajándékozott választottjainak drága hitével, azok nem eshetnek ki teljes mértékben, sem véglegesen a kegyelemből, hanem bizonyosan kitartanak ebben az állapotban és megtartatnak az örök életre. Köszönhető ez annak, hogy Isten soha meg nem bánja elhívásukat és a nekik adott ajándékait. Következésképpen, Isten folyamatosan megteremti és erősíti bennük a hitet, bűnbánatot, szeretetet, örömet, reménységet és a Lélek összes többi kegyelmi ajándékát, amelyek halhatatlanságra vezetnek. (1) Viharok és megpróbáltatások jöhetnek és a szenteknek ütközhetnek, mégsem sodorják le a kőszikláról, amelyen szilárdan állnak hit által. Még ha hitetlenség és a Sátán kísértése elhomályosítanák is szemeiket és beárnyékolnák érzelmeiket egy időre, hogy ne lássák és ne érzékeljék Isten világosságát és szeretetét, (2) Isten változatlan marad, és bizonnyal megtartja őket hatalma által, amíg üdvösségük nem lesz teljes és birtokba nem vehetik mennyei örökségüket, mert markaiba metszette fel őket és neveik be vannak írva öröktől fogva az Élet Könyvébe. (3)
1) Jn 10,28-29; Fil 1,6; 2Tim 2,19; 1Jn 2,19
2) Zsolt 89,31-35; 1Kor 11,32; 1Jn 3,9; 1Pét 1,5-9
3) Mal 3,6; Ézs 49,16
2. A szentek kitartása nem saját szabad akaratukon múlik, hanem a kiválasztás változhatatlan dekrétumából ered, (4) ami viszont az Atya Isten szabad és töretlen szeretetének, Jézus Krisztus érdeme és közbenjárása hatékonyságának, a szentekkel való egységének (5) függvénye. Függ továbbá Isten esküjétől és Szentlelke állandó jelenlététől, (6) valamint Isten magvától, amely bennük van (7) és maga a kegyelem szövetségének természetétől. (8) Mindezen tényezők garantálják a szentek kitartásának és biztonságának bizonyosságát és tévedhetetlenségét.
4) Róm 8,30; Róm 9,11-16
5) Róm 5,9-10; Jer 31,3; Zsid 10,10.14; Zsid 9,12-15; Zsid 7,25
6) Zsid 6,17-18; Jn 14,16-17; 1Jn 2,27; Jn 10,28; 2Th 3,3
7) 1Jn 3,9
8) Jer 32,40; Róm 8,33-39
3. A szentek súlyos bűnökbe eshetnek a Sátán és a világ kísértése által, mert megmaradó bűnös hajlamaik felülkerekedhetnek bennük és mert elhanyagolhatják azon eszközöket, amelyeket Isten az eleséstől való védelemre adott nekik. Ebben az állapotban folytathatják életüket bizonyos ideig. (9) Ezzel Isten nemtetszését vonják magukra, megszomorítják a Szentlelket, (10) megkárosítják kegyelmi ajándékaikat és lelki jólétüket. (11) Szívük megkeményedik, lelkiismeretük megsebesül, (12) fájdalmat és megbotránkozást okoznak másoknak, amivel ideig való ítéletet vonnak magukra. (13) Mégis megújítják majd bűnbánatukat és Jézus Krisztusba vetett hit által mindvégig megtartatnak. (14)
9) Mt 26,70-74
10) Ézs 64,5-9; Ef 4,30; 2Sám 11,27; Jel 2,4; Én 5,2-6
11) Zsolt 51,10-12
12) Zsolt 32,3-4; Ézs 63,17; Mk 6,52; Mk 16,14
13) 2Sám 12,14; Zsolt 89,32-33; 1Kor 11,32
14) Lk 22,32.61-62; Zsolt 51,2.6.8.10.12.14
18. Az üdvösség bizonyossága
1. Habár a képmutató és más újjá nem született emberek megcsalhatják önmagukat hiábavaló hamis reménységekkel és testi feltételezésekkel, miszerint ők Isten jótetszésében és az üdvösség állapotában vannak, az ilyen reménységük végül mégis megsemmisül. (1) Azok viszont, akik igazán hisznek az Úr Jézus Krisztusban és őszintén szeretik Őt, arra törekedve, hogy legjobb lelkiismeretük szerint akaratához igazodva éljenek, már e Földön is határozott bizonyosságot nyerhetnek kegyelmi állapotukra nézve. Az Isten dicsőségének reménysége örömmel tölti be őket, (2) mert tudják, hogy e reménységükben meg nem szégyenülnek. (3)
1) Jób 8,13-14; Mt 7,22-23; 5Móz 29,19-20
2) 1Jn 2,3; 1Jn 3,14-24; 1Jn 5,13
3) Róm 5,2-5
2. Isten szentjeinek üdvbizonyossága nem merő feltevésen alapuló találgatás, sem nem egy gyarló reménységre épülő valószínű meggyőződés, hanem tévedhetetlen hitbizonyosság, (4) amelynek alapja Krisztus vére és igazságossága, ahogyan azt az evangélium kijelentette. (5) A Szentlélek kegyelmi ajándékainak belső bizonyságára is épül, egybekötve Isten határozott ígéreteivel. (6) Ugyancsak a Szentlélek, mint az örökbefogadás Lelke, tanúságot tesz a kiválasztottak mellett, együtt tanúskodva lelkükkel, hogy Isten gyermekeivé váltak. (7) Mindezen tanúságtételek következtében a kiválasztottak szívét megőrzi az alázat és szentség állapotában. (8)
4) Zsid 6,11.19
5) Zsid 6,17-18
6) 2Pt 1,4-11; 1Jn 2,3; 1Jn 3,14; 2Kor 1,12
7) Róm 8,15-16
8) 1Jn 3,1-3
3. Ez a tévedhetetlen üdvbizonyosság nem kötődik annyira a hit lényegéhez, hogy automatikus és elkerülhetetlen tapasztalat legyen. A valódi hívő egyén gyakran csupán hosszú idő és számos nehézséggel járó küzdelem után részesül benne. (9) Az üdvbizonyosság nem különleges kijelentésből ered, hanem a kegyelmi adottságok helyes felhasználásából, a Szentlélek ismeretre képesítő munkájából származik, amely révén felfogja Isten ingyen osztott dolgait. (10) Mivel szabadon elérhető, minden hívőnek feladata, hogy a legnagyobb szorgalommal törekedjen elhívásának és kiválasztásának bizonyosságára, hogy szíve a Szentlélekben való békességben és örömben bővölködjön, gyarapodjon szeretete és hálája Isten iránt, valamint tapasztalja, hogy kötelességteljesítésére nézve is készségesebb és odaadóbb lesz, a feladatokat jókedvvel tudja végezni. Mindezek természetes következményei az üdvbizonyosság állapotának (11) és tanúsítják, hogy a kiválasztottság tudata nem késztet felelőtlen életmódra. (12)
9) Ézs 50,10; Zsolt 77,2-3; Zsolt 88; 1Jn 5,13
10) 1Jn 4,13; Zsid 6,11-12; 1Kor 2,12
11) Róm 5,1-5; Róm 14,17; Zsolt 119,32; 2Pt 1,4-11
12) Róm 6,1-2; Tit 2,11-14; Ef 1,3-4; Róm 8,1.12; 1Jn 3,2-3; 1Jn 1,6-7
4. A valódi hívők is úgy találhatják, hogy üdvbizonyosságuk nincs mindig egy szinten. Néha erősebb, néha gyengébb vagy akár szünetel. Lehetnek saját maguk az okai ennek a megőrzésében tanúsított hanyagság által, (13) vagy ha beleesnek valamilyen rendkívüli bűnbe, amely megsebesíti lelkiismeretüket és megszomorítja a Szentlelket, (14) vagy valamilyen hirtelen támadt és erőteljes kísértés megtámadja őket. (15) Isten is visszavonhatja „arcának fényességét”, hogy sötétség vegye őket körül – mert néha még azokkal is megteszi ezt, akik félik az Ő nevét. (16) Mégis a hívők sosem maradnak Isten magva (17) és a hitben való élet nélkül, (18) valamint Krisztus és a testvérek szeretete, a szív őszintesége és lelki kötelességtudat nélkül. Ezek és a Szentlélek munkája következtében üdvbizonyosságuk idővel újraéled. (19) Addig, míg ez megtörténik, ugyanezek a kegyelmi források megóvják őket a végső kétségbeeséstől. (20)
13) ÉnÉk 5,2-6
14) Zsolt 51,8-16; Ef 4,30-31; Mik 7,7-9
15) Zsolt 116,11; 77,8-9; Mt 26,69-72
16) Zsolt 30,8; Zsolt 31,23; Zsolt 88; Ézs 54,7-10; Zsolt 22,3
17) 1Jn 3,9
18) Lk 22,32
19) Zsolt 42,6-12
20) JerSir 3,26-31
19. Isten törvénye
1. Isten az engedelmesség egyetemes törvényét adta Ádámnak, amelyet szívébe vésett. Egy külön parancsban megtiltotta, hogy egyen a jó és gonosz tudásának fájáról. (1) Így Ádám és összes utóda személyes, tökéletes, pontos és állandó engedelmességre lettek kötelezve. (2) Isten a törvény betöltése esetére az élet jutalmát, megszegése esetére a halált, mint büntetést helyezte kilátásba. Ugyanakkor a törvény megtartásához felruházta Ádámot a szükséges erővel és képességgel. (3)
1) 1Móz 2,16-17; Préd 7,29
2) Róm 10,5
3) Gal 3,10-12
2. Ugyanaz a törvény, melyet Isten eredetileg az ember szívébe vésett, Ádám bűnesete után is az igazságosság tökéletes zsinórmértéke maradt, (4) és a Sinai hegyen Isten két kőtáblára rögzítve, a Tízparancsolatban újra az embernek adta. Ezek közül az első négy parancsolat az Isten iránti kötelességeinkkel, a fennmaradó hat pedig embertársainkkal szembeni kötelezettségeinkkel foglalkozik. (5)
4) Róm 2,14-15; Jak 1,25; Jak 2,8-12; Róm 13,8-9; Mt 22,37-40
5) 5Móz 10,4; 2Móz 34,1
3. A Törvény mellé, amelyet általában erkölcsi törvénynek nevezünk, Isten szertartásos törvényeket is adott Izráel népének, azzal a céllal, hogy ezek, mint „típusok” kiábrázolják az eljövendő dolgokat. Két csoportra oszthatjuk őket. Ezekbe különösképp az istentiszteleti szertartások tartoznak, melyek Krisztusra mutatnak, tulajdonságait és cselekedeteit, szenvedését és számunkra megszerzett áldásait jelképezik. (6) Ugyanakkor előírásokat is tartalmaznak különféle erkölcsi köteleségekkel kapcsolatosan. (7) Mindezen szertartásos törvények kötelező erővel vonatkoztak az emberre egészen addig, míg az újtestamentumi időben Jézus Krisztus, az igaz Messiás, az egyedüli törvényadó meg nem jelent, fel nem függesztette és el nem törölte ezeket a törvényeket az Atya felhatalmazása alapján. (8)
6) Zsid 10,1; Zsid 9; Kol 2,17
7) 1Kor 5,7
8) Ef 2,14-16; Kol 2,14-17; Dán 9,27
4. Izráel népének különféle igazságszolgáltatási törvényeket is adott Isten, melyek érvényüket vesztették Izráel, mint nemzet megszűnésekor. Ezeknek ma már nincs kötelező erejük senkire se nézve, mivel ezen nemzet jogrendszerét alkották. Azonban ettől függetlenül általános jogrendszerük a modern időkben is alkalmazhatók, nem mert Mózes törvényei, hanem lényegükből eredően. (9)
9) 1Kor 9,8-10; 2Móz 21; 2Móz 22; Mt 5,17.38.39
5. Az erkölcsi törvényeknek való engedelmesség örök időkre kötelező mind a megigazultak, mind a többi ember számára. (10) És nemcsak azok tartalma iránti elismerésből, hanem Isten, a Teremtő, e törvények Szerzőjének tekintélye iránti tiszteletből. (11) Krisztus az Evangéliumban nemhogy eltörölné az engedelmesség szükségességét, hanem kifejezetten megerősíti az erkölcsi törvények betartása iránti kötelességünket. (12)
10) Róm 13,8-10; Jak 2,8-12; Ef 6,2; 1Jn 2,3-8
11) Jak 2,10-11
12) Mt 5,17-19; Róm 3,31
6. Noha az igaz hívők nincsenek a törvény, mint „cselekedetek szövetsége” alatt, ami megigazíthatná vagy elítélhetné őket, (13) mégis mind az ő, mind mások hasznára van, hisz az élet mércéjeként tudatja Isten akaratát és az emberek kötelességét, irányítja őket, hogy ennek megfelelően járjanak. Ugyanakkor felfedi természetük, szívük és életük bűnös fertőzöttségét, (14) hogy önmagukat vizsgálva, bűneikről meggyőződve alázatosak, bűngyűlölők legyenek, (15) és világosan lássák, hogy szükségük van Krisztusra és az Ő tökéletes engedelmességére. (16) Hasznos az újjászületettek számára a romlottság visszaszorításában azáltal, hogy megtiltja a bűnt, (17) és elrettent, ugyanakkor megmutatja, mit érdemel a bűn, és milyen nyomorúságokra számíthatnak miatta ebben az életben, bár szabadok attól az átoktól, amellyel a törvény rettent. (18) Hasonlóképpen, a törvénnyel kapcsolatos ígéretek azt jelzik a hívőknek, hogy Isten helyesli az engedelmességet, és milyen áldásokat remélhetnek a törvény betöltése és megtartása következtében, bár ezek nem tekinthetők a „cselekedetek szövetsége” alapján megérdemelteknek. Ha valaki jót cselekszik és kerüli a gonoszt, ez nem jelenti azt, hogy a törvény alatt és nem a kegyelem állapotában van. (19)
13) Róm 6,14; Gal 2,16; Róm 8,1-2; Róm 10,4
14) Róm 3,20; Róm 7,7.9.14.24; Zsolt 119,3.5
15) Róm 7,12.22.25; Zsolt 119,101.104.128; Ezsd 9,13-14
16) Gal 4,4-5; Acs 13,39; Gal 3,24; Róm 8,3-4
17) Zsolt 89,31-35; Kol 3,5-9; Róm 8,13; Róm 6,13;Ef 5,3-6
18) Gal 3,13; 1Kor 11,30.32; 1Kir 13,21-24; Ám 3,2; 2Móz 15,26; 4Móz 21,6-9; Zsolt 38,1-8
19) Róm 6,12-14; 1Pt 3,8-13; Gal 5,14.16.18-23; Jak 1,23-25; 3Móz 26,1-14; Ef 6,2-3; Zsolt 37,11; Zsolt 19,12; Zsolt 34,12-16
7. Isten törvényének az előbbiekben említett használata nincs ellentmondásban az Evangéliumban hirdetett kegyelemmel, hanem édesen egybesimulnak, (20) mikor a Krisztus Lelke az ember akaratát leigázza és képessé teszi arra, hogy szabadon és készségesen tegye Isten akaratát, amint az a törvényben le van fektetve. (21)
20) Gal 3,21
21) Ez 36,27; Zsid 8,10; Jer 31,33
20. Az Evangélium
1. Mivel a „cselekedetek szövetsége” az ember bűnesete folytán felbomlott és így alkalmatlanná vált arra, hogy az életre vezessen, tetszett Istennek, hogy megígérje Krisztust, az asszony magvát, a kiválasztottak elhívásának eszközéül, hogy életre keltse bennük a hitet és bűnbánatot. (1) Ebben az ígéretben jelentette ki az Evangélium lényegét, mint a bűnösök megtérésére és üdvösségére vezető hatékony eszközt. (2)
1) 1Móz 3,15
2) Jel 12,17; 1Jn 3,8; Ézs 7,14; Mt 1,23
2. Krisztust és az általa szerzett üdvösség ígéretét, egyedül Isten Igéje jelentette ki. (3) Sem a teremtés, sem a gondviselés cselekedetei a természet világosságában nem képesek Krisztust és kegyelmét még általános vagy akár homályos módon sem kinyilatkoztatni. (4) Ezért azok, akik nélkülözik az Evangélium kinyilatkoztatását, annyival inkább képtelenek, hogy pusztán a természet világosságánál eljussanak az üdvözítő hitre és bűnbánatra. (5)
3) Róm 1,16-17
4) Róm 10,14-17
5) Péld 29,18; Ézs 25,7; Ézs 60,2-3; 2Kor 4,6
3. A bűnösök részére kijelentett Evangélium, különböző időkben és különféle részletekben, ígéreteinek és az engedelmesség követelményeinek fokozatos hozzáadásával adatott, melyet Isten kizárólag szuverén akarata és tetszése szerint közölt. (6) Különböző korokban az Evangélium prédikálását, hogy mely egyénekhez és népekhez, valamint milyen módon juttatja el Isten, az Ő örök bölcsessége és tanácsvégzése által határozta meg.
6) Zsolt 147,20; Acs 16,6-7; Acs 14,16
4. Noha az Evangélium az egyedüli külső eszköz Krisztusnak és megmentő kegyelmének kijelentésére, s mint ilyen tökéletesen elegendő e cél megvalósítására, mégis többre van szükség, hogy a bűneikben halott emberek újjászülethessenek – azaz újjá teremtessenek vagy életre keljenek. Ez a Szentlélek hatásos és ellenállhatatlan munkája, mely kiterjed az ember egész lelkére, s mely által új szellemi élet keletkezik benne. Rajta kívül semmilyen más eszköz nem képes az embert Istenhez téríteni. (7)
7) Tit 2,14; 1Kor 2,14; Ef 1,19-20; Jn 6,44; 2Kor 4,4-6
21. A keresztyén szabadság és a lelkiismeret szabadsága
1. A szabadság, amelyet Krisztus az Evangélium alatt szerzett a hívőknek, a bűntudat, Isten elítélő haragja és a törvény szigora és átka alóli felszabadulásban rejlik. (1) Továbbá szabadulás ez, a jelenlegi gonosz világtól, (2) a Sátán hatalmából, (3) a bűn uralma alól, (4) a nyomorúságok ártalmától, (5) a halál félelmétől és fullánkjától, a sír diadalától (6) és az örök kárhozattól. (7) Ehhez a szabadsághoz hozzátartozik az Istenhez való közeledés joga, s a Neki való engedelmesség képessége, nem szolgai félelemből, (8) hanem gyermeki szeretettel és önkéntes akarattal. (9) Ezeket a szabadságokat lényegében már az Ótestamentum törvénye alatt levő hívők is élvezték, (10) de az újtestamentumi keresztyének számára kibővül ez a szabadság, mivel felszabadultak a szertartási törvények alól, amelynek az ótestamentumi zsidó egyház alá volt rendelve. Ezzel együtt a kegyelem trónjához való közeledésben nagyobb bátorságot élveznek, valamint Isten Lelkének gazdagabb közlését, mint amilyet a törvény alatt levő hívők rendszerint megtapasztaltak. (11)
1) Gal 3,13
2) Gal 1,4
3) Acs 26,18; Kol 1,13; Gal 5,1
4) Róm 6,5-6.14; Tit 2,14; 1Kor 5,7
5) Róm 8,28
6) 1Kor 15,54-57
7) 1Thessz 1,10; Róm 8,1
8) Róm 8,14.15; Róm 5,1-2; Zsid 4,14.16
9) Lk 1,73-75; 1Jn 4,18; Gal 4,1-3.6-7
10) Gal 3,9-14
11) Jn 7,38-39; Zsid 10,19-21; 2Kor 3,13.17.18
2. Isten egyedül a lelkiismeret Ura, (12) aki felszabadította azt, az emberek minden okoskodó tanításától és parancsától, amely valamilyen módon ellentétben van Igéjével vagy nincsen abba belefoglalva. (13) Ilyen tanítások elfogadása vagy ilyen parancsoknak való engedelmesség a lelkiismeret alapján, egyenértékű a lelkiismeret valódi szabadságának megsértésével. (14) A fenntartás nélküli hit, valamint a teljes és vak engedelmesség követelése, a lelkiismeret és az értelem szabadságának elpusztításával egyenértékű. (15)
12) Jak 4,12; Róm 14,4
13) Acs 4,19; Acs 5,29; 1Kor 7,23; Mt 15,9; Ézs 8,20; Acs 17,11; Jer 8,9
14) Kol 2,20-23; Zsid 13,9; Gal 4,9; Jak 4,4; Gal 5,1; Róm 8,10-12; 1Kor 10,25-29
15) 1Kor 3,5; 2Kor 1,24; Gal 2,2.4-5
3. Akik a keresztyén szabadság ürügyén bűnben élnek vagy bármilyen bűnös kívánságot dédelgetnek, elferdítik, saját vesztükre, az Evangélium kegyelmének fő célját, (16) hiszen teljes mértékben szétrombolják a keresztyén szabadság célját, miszerint megszabadulva minden ellenségünk kezéből, félelem nélkül szolgáljuk az Urat, szentségben és igazságban, életünk minden napján. (17)
16) Róm 6,1-2; Jn 8,34; Mt 12,25; Róm 1,32; 1Kor 5,5.11.13; 2Jn 10,11; 1Tim 6,3-5; 1Tim 1,19-20; Jel 2,2.14.15.20; Jel 3,9
17) Gal 5,13; 2Pt 2,16-21; Lk 1,74-75; 1Pét 2,15-16
22. Istentisztelet és az Úr napja
1. A természet is arra tanít minket, hogy van egy Isten, Aki hatalma és egyeduralma alatt tart minden létezőt, igaz és jó és mindenki iránt jóakaratú. Ezért mindenki félje, szeresse, dicsérje, imádja, hívja segítségül, bízzon benne és szolgálja Őt teljes erejéből, teljes szívből és teljes lélekből. (1) Az egyetlen igaz Isten imádásának elfogadható módját Ő maga határozta meg. (2) Ennél fogva az istentisztelet módszerét az Ő kijelentett akarata korlátozza. Nem lehet Őt emberi elképzelés vagy módszerek szerint, sem sátáni sugallatból eredő módon tisztelni. Istent nem szabad látható képekben vagy egyéb megjelenítésekben imádni sem semmilyen módon, amely nincs az Igével összhangban. (3)
1) Róm 1,20; Jer 10,7; Mk 12,33; Zsolt 119,68; Zsolt 31,24; Zsolt 18,4; Józs 24,14
2) 5Móz 12,32; Mt 15,9
3) 2Móz 20,4-6; Acs 17,24-25; Mt 4,9-10; Kol 2,23
2. Egyedül csak Isten, az Atya, Fiú és a Szent Lélek imádható. (4) Sem angyalok, sem szentek, sem bármi más teremtmény nem részesülhet ebben. (5) Az ember bűnesete következtében az ember csupán közbenjáró által imádhatja Istent, (6) s az egyedüli közbenjáró Isten és embert között: Jézus Krisztus. (7)
4) Mt 4,9-10; Mt 28,19; Jn 5,23; Jn 4,23; Mt 28,19
5) Róm 1,25; Kol 2,18; Jel 19,10
6) Jn 14,6; Ef 2,18
7) 1Tim 2,5
3. Isten megkívánja minden embertől, hogy hozzá imádkozzon hálaadással, mint ami természetes része az Ő imádásának. (8) Az imádság elfogadásának feltétele, hogy Isten Fiának nevében, (9) a Lélek segítségével (10) és akaratával összhangban hangozzon el. (11) Szükséges, hogy értelemmel, áhítatos tisztelettel, alázattal, buzgón, hittel, szeretettel és állhatatossággal hangozzon el. A közösségi imát érthető nyelven kell megfogalmazni. (12)
8) Zsolt 95,1-7; Zsolt 65,2-3
9) Jn 14,13-14
10) Róm 8,26; Ef 6,18
11) 1Jn 5,14
12) Fil 4,6; Préd 5,1-2 1Kor 14,16-17; Zsid 12,28; 1Móz 18,27; Jak 5,16; Jak 1,6-7; Mk 11,24; Kol 4,2
4. Imát mondhatunk törvényes dolgokért, és mindenféle emberért, akik jelenleg élnek vagy a jövőben születnek, (13) de nem a halottakért (14) vagy azokért, akikről tudjuk, hogy elkövették a „halálos bűnt”. (15)
13) 1Tim 2,1-3; 1Jn 5,14
14) 2Sám 12,21-23
15) 1Jn 5,16
5. A közönséges istentisztelet részei: a Szentírás tisztelettel való olvasása, (16) az Ige tiszta hirdetése (17) és lelkiismeretes hallgatása Istennek való engedelmességben, értelemmel, hittel és tisztelettel, (18) a zsoltárok kegyelmes szívvel való éneklése, (19) és a Krisztus által elrendelt sákramentumok helyes kiosztása és a velük méltón való élés. (20) Különleges események alkalmával az istentiszteletnek más részei is vannak: vallásos eskük, (21) fogadalmak, (22) komoly böjtök (23) és hálaadások. (24) Ezeket szent és áhítatos módon kell használni. (25)
16) 1Tim 4,13; Acs 15,21; Acs 10,33
17) 2Tim 4,2; Lk 8,18; Mt 28,19-20
18) Jel 1,3; Jak 1,22; Zsid 4,2; Ézs 66,2
19) Kol 3,16; Ef 5,19; Jak 5,13
20) 1Kor 11,26-27; Acs 2,42
21) 5Móz 6,13; Neh 10,29
22) Ézs 19,21; Préd 5,4-5
23) Eszt 4,16; Jóel 2,12; Mt 9,15; 1Kor 7,5
24) 2Móz 15,1-19; Zsolt 107; Fil 4,6; Eszt 9,22
25) Zsid 12,28
6. Az Újszövetség időszakában, sem az imát, sem az istentisztelet egyéb részeit nem lehet valamilyen helyhez kötni, elfogadhatóságuk nem függ a helytől, ahol vagy amely felé fordulva gyakorolják. Istent mindenütt lélekben és igazságban kell imádni, (26) akár a családi áhítatban naponta, egyéni csendességben a titkos kamrában vagy ünnepélyesen a nyilvános összejöveteleken. Ezeket nem szabad gondatlanul vagy szándékosan elhanyagolni vagy elhagyni, mikor Isten ezekre hív Igéje és gondviselése által. (27)
26) Jn 4,21-24; Mal 1,11; 1Tim 2,8
27) Acs 10,2 Mt 6,6.11; Acs 2,42; Jer 10,25; 5Móz 6,6-7; Jób 1,5; 1Pt 3,7; Ef 6,18; Ézs 56,6-7; Péld 8,34
7. A természet törvénye is arra tanít, hogy Isten rendelése folytán az ember általában idejének egy töredékét Isten tiszteletére tegye félre. Erre vonatkozóan Igéjében közölt egy kifejezett, erkölcsi és örök parancsot, amely minden korszakban mindenkire nézve kötelező. A Szentírásban a hét egy napját nyomatékosan kijelölte, hogy azt az ember nyugalomnapként Isten számára megszentelje. (28) A világ teremtésétől kezdve Krisztus feltámadásáig a hét utolsó napja volt ez a nyugalomnap, Krisztus feltámadása után a hét első napja vette át ezt a szerepet, s lett „az Úr napja”. (29) A hetedik nap megünneplésének eltörlésével most már ezt kell keresztyén nyugalomnapként ünnepelnünk, s érvényessége a világ végezetéig tart.
28) 2Móz 20,8-11; Ézs 56,2.4.6-7; 1Móz 2,2-3
29) Acs 20,7; 1Kor 16,1-2; Jel 1,10; Mt 5,17-18
8. A nyugalomnapot az Úrnak kell szentelniük azoknak, akik, miután szívüket előzetesen felkészítették erre és közügyeiket elrendezték, egész napon át szent tartózkodást gyakorolnak földi elfoglaltságaikat és szórakozásaikat érintő tevékenységektől, szavaktól és gondolatoktól (30) s az Úr napját, teljes egészét Isten egyéni és közös tiszteletére, a szükséges feladatok elvégzésére és irgalmas cselekedetek gyakorlására szánja. (31)
30) Neh 13,15-22; Ézs 58,13
31) Mt 12,1-13
23. Államhatalom
1. Isten, aki a Világ mindenható Ura és Királya, polgári elöljárókat rendelt maga alá, az emberek fölé, hogy dicsőségére és a közjó érdekében uralkodjanak. E cél érdekében felruházta őket a kard erejével a jót cselekvők védelmére és támogatására, valamint a gonoszok megbüntetésére. (1)
1) Róm 13,1-4; 1Pét 2,13-14; Péld 8,15-16
2. Mivel Isten rendeli a polgári hatóságokat a korábban leírt célok érdekében, alá kell vetnünk magunkat minden törvényes parancsuknak, az Isten iránti engedelmességünk részeként, nem pusztán a büntetés elkerülése végett, hanem lelkiismereti okokból is. (2) Szükséges, hogy a keresztyének imádkozzanak és könyörögjenek vezetőikért, mindazokért, akik hatalmat képviselnek, hogy nyugodt és csendes életet élhessenek teljes kegyességben és tisztességben. (3)
2) Róm 13,5-7; 1Pt 2,17; Tit 3,1; Júd 8-11
3) 1Tim 2,1-2
24. Házasság
1. A házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre. Nem lehet egy és ugyanazon időben egy férfinek két vagy több felesége, ugyanúgy egy nőnek két vagy több férje. (1)
1) 1Móz 2,24; Mal 2,15; Mt 19,5-6
2. Isten terve a házassággal az, hogy abban a férj és a feleség egymás segítségére legyenek, (2) az emberiség leszármazottakkal, és az egyház istenfélő gyermekekkel való gyarapodására, s a házasság által elkerüljék az erkölcstelen életmódot. (3)
2) 1Móz 2,18
3) 1Móz 1,28; 1Kor 7,2.9; Mal 2,15
3. A legkülönfélébb emberek léphetnek törvényesen egymással házasságra, ha megfelelő ítélőképességgel tudják beleegyezésüket adni. (4) De a keresztyének kötelessége, hogy „az Úrban” házasodjanak. (5) Ennélfogva hitvalló keresztyének, akik vallják, hogy igazán követik a keresztyén hitet, nem köthetnek házasságot hitetlenekkel vagy bálványimádó személlyel. Az istenfélő egyének ne legyenek felemás igában házasságkötés révén olyanokkal, aki gonosz módon élnek vagy kárhozatra ítélt eretnek tanításokat képviselnek. (6)
4) Zsid 13,4; 1Tim 4,3
5) 1Kor 7,39
6) 2Kor 6,14; Neh 13,25-27; 1Móz 34,14; 2Móz 34,16; 5Móz 7,3-4; 1Kir 11,4; Mal 2,11-12
4. Házasságot nem szabad vérrokonságban kötni, az Ige szerint. Soha semmilyen emberi törvény, sem a násznép azon jóváhagyása, hogy ilyen személyek együtt élhetnek férj és feleségként, nem szentesíthet ilyen vérfertőző házasságkötést. (7)
7) 3Móz 18; Mk 6,18; 1Kor 5,1; Ámós 2,7
5. Eljegyzés után elkövetett házasságtörés vagy paráznaság, ha a házasság előtt kitudódik, akkor ez megalapozott indokot ad az ártatlan félnek a jegyesség felbontására. (8) A házasság után elkövetett házasságtörés esetében törvényszerű az ártatlan félnek elválni, (9) és a válás után újra házasodni pontosan úgy, mintha a bűnös fél halott lenne. (10)
8) Mt 1,18-20
9) Mt 5,31-32
10) Mt 19,9; Róm 7,2-3
6. Habár az emberiség annyira megromlott, hogy az emberek képesek érvelni amellett, hogy igazolják azoknak jogtalan elválását, akiket Isten egyesített a házasság által, mégis a házasságkötés felbontásának egyedüli oka a házasságtörés vagy a hűtlen elhagyás, amelyet sem az egyház, sem a világi hatóság semmilyen módon sem tud orvosolni. A házasságkötés felbontása nyilvános és szabályos módon kell, hogy történjen, és nem az érintett személyek akarata és belátása szerint. (11)
11) Mt 19,6-9; 1Kor 7,15; 5Móz 24,1-4
25. Az Egyház
1. A láthatatlannak nevezhető egyetemes egyház, akikben a Lélek valóságos megszentelő, üdvözítő munkáját végzi, magában foglalja az összes kiválasztott személyt, aki a múltban, a jelenben és a jövőben Krisztusnak, az egyház fejének vezetése alá került. Ez az egyetemes egyház a mindeneket betöltő Krisztusnak felesége, teste és teljessége. (1)
1) Zsid 12,23; Kol 1,18; Ef 1,10.22-23; Ef 5,23-32
2. Azokat az embereket, akik szerte a világon hitet vallanak az Evangélium mellett, ennek alapján engedelmeskednek Krisztusnak és nem mocskolják be keresztyén nevüket semmilyen szentségtörő magatartással vagy tévedéssel, amely ellentmond vagy keresztülhúzza az Evangélium alapigazságait, látható szenteknek nevezzük és mint ilyeneket tartjuk számon. (2) Az egyes helyi gyülekezetek ilyen valóságos szentekből kellene összetevődjenek. (3)
2) Kol 1,23; 1Kor 15,2; Gal 2,5; Zsid 2,1; 1Kor 1,2; Acs 11,26; Jel 7,9; Acs 2,39
3) Róm 1,7; Ef 1,20-23; Acs 2,47
3. Még a lelki értelemben „legtisztább” gyülekezetek is ki vannak téve a tévedés és keveredés veszélyének. (4) Némely gyülekezet annyira elkorcsosult, hogy többé már nem tartozik Krisztus gyülekezetei közé, hanem a „Sátán zsinagógájává” változott. (5) Mindamellett, Krisztusnak mindig voltak és lesznek is (a világ végezetéig) követői, akik őszintén hisznek Benne, megvallják Őt és királyságát alkotják a földön. (6)
4) 1Kor 5; Jel 2 és 3
5) Jel 18,2; Jel 2,9; Jel 3,9; 2Thessz 2,11-12
6) Mt 16,18; Jel 12,17; Ef 4,11-13; Róm 11,3-4; Zsolt 102,29; Róm 11,18-22
4. Az Úr Jézus Krisztus az egyház feje. Az Atya, döntő és szuverén módon, rá ruházta az egyház elhívásának, szervezésének, rendezésének és kormányzásának minden hatalmát. (7) (Lehetetlen tehát, hogy a római pápát az egyház bármilyen értelemben vett fejének tartsuk, de A Római egyház eretnekségére és sötétségére, antikrisztusi voltára jelen munkában nem térünk ki)
7) Kol 1,18; Mt 28,18-20; Ef 4,11-12; Ef 1,22; Mt 23,8-10
5. A Neki adatott fennhatóság gyakorlása során, az Ige szolgálata által és a Szentlélek révén, az Úr Jézus magához hívja a világból azokat, akiket az Atya Neki adott, (8) hogy előtte járjanak az engedelmesség minden útján, amelyet számukra a Szentírásban előír. (9) Azoknak, akiket így elhívott, egy testbe szerkeszti, csoportokba vagy gyülekezetekbe kölcsönös épülésük érdekében és közös megbízatásaik elvégzésére, amelyet megkíván tőlük a világban. (10)
8) Jn 10,16; Jn 12,32; Acs 13,48
9) Mt 28,20
10) Acs 2,42-47; Gal 6,2; Zsid 10,24-25; Mt 18,20; Ef 2,20-22; Róm 12,5
6. Ezeknek a közösségeknek a tagjai szenteknek minősülnek, mivel Krisztus maga hívta el őket és mivel látható módon jelét adják annak, hogy Krisztus hívásának engedelmeskedtek. Szükséges, hogy megvallják és életükkel bizonyítsák elhivatottságukat, (11) s hívő testvéreikkel egyetértésben, Krisztus követelménye szerint az Úrnak és egymásnak szenteljék magukat, Isten akarata szerint, az Evangélium szabályai iránt nyilvánított alávetettségben. (12)
11) Róm 1,7; 1Kor 1,2; Mt 3,8; Róm 10,9-10
12) Acs 2,41-42; 5,13-14; 2Kor 9,13; Ef 4,3; 4,13; 1Kor 1,10; Jn 17,21; 2 Kor 13,11; Zsid 12,14
7. Mindazok a gyülekezetek, melyek az Úr akarata és Igéje szerint élik közösségi életüket, teljes felhatalmazást és tekintélyt kaptak az Úrtól, ami minden tekintetben szükséges az istentisztelet és az egyházfegyelem gyakorlatának fenntartásához. Ugyanakkor parancsokat és szabályokat kaptak ezen hatáskör megfelelő és helyes gyakorlásához. (13)
13) Mt 18,17-18; 1Kor 5,4-5; 1Kor 5,13; 2Kor 2,6-8; 2Th 3,14-15; 1Th 5,14; Kol 3,16
8. A Krisztus akarata szerint összegyűlő és szerveződő helyi gyülekezet tagokból és tisztségviselőkből tevődik össze. A Krisztus által rendelt tisztségviselőket a gyülekezet választja meg és különíti el a szolgálatra. Ezek a tisztségviselők: püspökök vagy gyülekezeti vének és diakónusok. Ezek a tisztségviselők a szent jegyek kiszolgálására vannak elrendelve, valamint annak a hatalomnak és feladatnak a teljesítésére, amelyre az Úrtól megbízást és elhívást kaptak. A gyülekezeti rend ilyen mintáját a világ végéig fenn kell tartani. (14)
14) Acs 20,17.28; Fil 1,1; 1Tim 3; Tit 1,7
9. Krisztus úgy rendelkezett, hogy maga a gyülekezet közös beleegyezése és szavazata alapján válasszák ki az általa elhívott bármelyik személyt, akit a Szentlélek alkalmassá és tehetségessé tett a tisztségek betöltésére. (15) Az ilyen személyt ünnepélyesen rendeljék a szolgálatra böjtölés és imádkozás által, a gyülekezet véneinek (ha léteznek ilyenek, akiket korábban véneknek avattak) kézratételével. (16) Krisztus módszere a diakónusok elhívására arról szól, hogy őt is közös beleegyezéssel és a gyülekezet szavazata alapján válasszák ki és rendeljék szolgálatra imádság és kézrátétel által. (17)
15) Acs 14,23
16) 1Tim 4,14
17) Acs 6,3-6
10. A lelkipásztorok munkája, hogy a gyülekezetben állandóan a Krisztus szolgálatára összpontosítsanak az Ige hirdetése és imádkozás által. Vigyázzanak a lelkekre, mint akik számot adnak majd Krisztusnak. (18) Ezért az általuk szolgált gyülekezetek sürgős kötelessége a kötelező tiszteletadás mellett, hogy tehetségükhöz képest anyagi javakkal is ellássák lelkipásztorukat. (19) Ezt úgy kell végezni, hogy a pásztorok megfelelő ellátásban részesüljenek, hogy ne keveredjenek bele világi ügyekbe és képesek legyenek a vendégszeretetet gyakorolni másokkal szemben. (20) Erre int a természet törvénye és a mi Urunk Jézus kifejezett parancsa is, aki meghagyta, hogy az Evangéliumot hirdetők az Evangéliumból éljenek.” (21)
18) Acs 6,4; Zsid 13,17
19) 1Tim 5,17-18; Gal 6,6-7
20) 2Tim 2,4; 1Tim 3,2
21) 1Kor 9,6-14
11. Minden gyülekezet és tagjainak kötelessége, hogy Krisztus minden helyen található összes gyülekezetének javáért és jólétéért imádkozzon (22) és fáradozzon azok előmenetelén, akik körzetükbe vagy tevékenységi területükre látogatnak, a rájuk bízott kegyelmi ajándékok által. Keressék és ápolják egymás között a közösségi kapcsolatokat. Világosan következik ebből, hogy amikor Isten jóvoltából gyülekezetek plántálására kerül sor, ápolják a közösséget egymás között a békesség előmozdítása, a szeretet növekedése és a kölcsönös építés érdekében, amikor alkalom nyílik erre. (23)
22) Ef 6,18; Zsolt 122,6
23) Róm 16,1-2; 3Jn 8-10
26. A szentek közössége
1. A szentek hit és Szentlélek által eggyé válnak a fővel, Jézus Krisztussal. Nem személyi egységről van szó, hanem arról, hogy részesekké válnak kegyelmében, szenvedésében, halálában, feltámadásában és dicsőségében. (1) Miközben egymással egységet alkotnak szeretetben, közösségre jutnak egymás kegyelmi adományaiban, (2) s kötelességük a jó rend szerint elvégezni azokat a szolgálatokat, amelyek kölcsönös javukra válnak lelkileg mind testileg. (3)
1) 1Jn 1,3; Jn 1,16; Fil 3,10; Róm 6,5-6; Ef 3,16-19
2) 1Kor 3,21-23; 1Kor 12,7; Ef 4,15-16; Fil 3,10; Kol 2,19
3) 1Thessz 5,11.14; Róm 1,12; 1Jn 3,16-18; Gal 6,10; Róm 1,11-14
2. A szentek, hitük megvallása által el vannak kötelezve a megszentelt közösségi kapcsolatok ápolására, az Isten tiszteletére és olyan egyéb lelki szolgálatokra, amelyek kölcsönös épülésüket mozdítják elő. (4) Kötelességük továbbá egymás megsegítése a külső dolgokban az adódó szükség és képességeik szerint. (5) Ez a közösség vagy bensőséges lelki kapcsolat, noha elsősorban a szentek legközelebbi hívő körei, mint például a család (6) és a helyi gyülekezetek, (7) kapcsolatára vonatkozik, ha arra alkalom adódik, kiterjesztendő Isten egész házanépére, azaz mindazokra, akik bárhol segítségül hívják az Úr Jézus nevét, ha Isten erre alkalmat ad. A javak megosztásának kötelezettsége azonban nem jelenti azt, hogy valakinek teljes egészében fel kellene adnia anyagi javainak tulajdonjogát. (8)
4) Zsid 10,24-25; Zsid 3,12-13; Acs 2,46
5) Acs 11,29-30; Acs 2,44-45; 1Jn 3,17
6) Ef 6,4
7) 1Kor 12,14-27
8) Acs 5,4
27. Bemerítés és úrvacsora
1.A sákramentumok a kegyelmi szövetség szent jegyei és pecsétjei. (1) Ezeket az Úr Jézus rendelte, hogy Krisztust és jótéteményeit ábrázolják és a vele való kapcsolatunkat megszilárdítsák. (2) Ezek arra is valók, hogy látható megkülönböztetést tegyenek az egyházhoz tartozók és a világ többi része között, (3) hogy magasztos módon kötelezzék a keresztyént Isten szolgálatára Krisztusban az Ő Igéje szerint. Ezeket a rendelkezéseket folytatni kell az Ő Egyházában a világ végéig. (4)
1) 1Kor 11,24-26; Róm 4,11; 1Móz 17,7.10; Róm 15,8
2) Mk 14,22-24; 1Kor 11,23; Róm 6,3-4; Mt 28,19
3) 1Kor 10,16; 2Móz 12,43.48; Ef 2,12; 1Kor 11,25-26; Gal 3,17.27; 1Kor 10,16.21
4) 1Kor 11,26; Mt 28,19
2. E szent rendelések csupán az arra alkalmas és Krisztus által felhatalmazott személyek közvetíthetik. (5)
5) Mt 28,19; 1Kor 4,1; Róm 2,28-29; Zsid 5,4
3. A jelképezett és bemutatott lelki valóságokra tekintettel az Ószövetség sákramentumai, lényegüket tekintve, ugyanazok, mint az Újszövetség sákramentumai. (6)
6) 1Kor 10,1-4; Kol 2,17
28. Bemerítés
1. A bemerítés Jézus Krisztustól eredő újtestamentumi rendelés. A bemerítendő számára jelképezi a Krisztussal halálában és feltámadásában vállalt közösséget, a Krisztusba történő „beoltást” (1) és a bűnök bocsánatát. (2) Arra is utal, hogy a bemerítendő átadta életét Istennek, Jézus Krisztus által, hogy új életben járjon és éljen. (3)
1) Mt 28,19; Róm 6,3-5; Kol 2,12; Gal 3,27
2) Mk 1,4; Acs 22,16
3) Róm 6,3-4; 2Kor 5,17; Kol 3,10; Kol 2,11
2. Csupán azok részesülhetnek bemerítésben, akik valósággal megtérnek Istenhez, bizonyságot tesznek az Úr Jézus Krisztusba vetett hitükről és készek akaratukat alávetni az Övének. (4)
4) Mk 16,16; Acs 2,41; Acs 8,12; Acs 8,36-37; Acs 18,8
3. A külső eszköz, amelyet e jegy kiszolgálásához használni kell, a víz, amelybe a hitvallót bemerítik az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében. (5)
5) Mt 28,19-20; Acs 8,38; Mt 3,11; Jn 1,33
4. E jegy helyes kiszolgálásához teljes alámerítés szükséges. (6)
6) Mt 3,16; Jn 3,23
5. Habár nagy bűn megvetni vagy elhanyagolni e rendelést, (7) mégis a kegyelem és üdvösség nincsenek elválaszthatatlan módon ehhez kapcsolva, mert egy személy újjászülethet és üdvözülhet nélküle is. (8) Az sem igaz, hogy mindenki, akit megkereszteltek, az kétségkívül újjá is született. (9) A keresztség sákramentumát csak egyszer lehet kiosztani akárkinek is.
7) Lk 7,30; 2Móz 4,24-26
8) Róm 4,11; Acs 10,2.4.22.31.45.47; Lk 23,43
9) Acs 8,13.23
29. Úrvacsora
1. Az Úr Jézus elárulásának éjszakáján alapította az úrvacsora intézményét. A világ végéig szóló rendelkezésként adta gyülekezeteinek, folyamatos emlékeztetőül, önmaga kereszthalál által történt feláldozására. (1) Krisztus azért rendelte el ezt, hogy megerősítse a hívőket halálának minden hasznos jótéteményében: lelki táplálkozásukra és személyében történő növekedésükre, hogy előmozdítsa feladataik elvégzését és ez iránti elkötelezettségüket, amellyel adósak Neki, és hogy köteléke és záloga legyen, a Vele és egymással ápolt közösségnek. (2)
1) 1Kor 11,23-26
2) 1Kor 10,16-21; Acs 2,42.46
2. Az úrvacsora nem „áldozás”, benne Krisztus nincs felajánlva áldozatként az Atyának. Nem tekinthető vagy nevezhető a bűnök bocsánatáért bemutatott reális „áldozatnak” sem. Csupán emlékeztetője Krisztus önmagának a kereszten történt egyszer s mindenkorra szóló feláldozásának, (3) amelyet Istennek a Golgotáért szóló mindennemű dicséretben kifejezett lelki áldozat kísérjen. (4) (Emiatt, a pápa által rendelt mise áldozati jellege gyalázatos, elítélendő, mivel sérti Krisztus saját áldozatának jelentőségét, amely áldozat pedig az egyedüli elégtétel a kiválasztottak összes bűnéért.)
3) Zsid 9,25-28; Róm 6,10
4) 1Kor 11,24; Mt 26,26-27; Zsid 7,23.24.27; Zsid 10,11.12.14.18
3. E rendelésében az Úr Jézus azt az utasítást adta szolgálattevőinek, hogy imával és áldáskéréssel különítsék el a kenyeret és a bort, az úrvacsora jegyeit, a köznapi használattól szent célra. A kenyeret megtörve a résztvevőknek adják, majd a kelyhet is, s önmaguk is részesednek az úrvacsorai jegyekben. (5)
5) 1Kor 11,23-26; Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Acs 2,46
4. A kehelynek az emberektől való megvonása, a jegyek imádásának gyakorlata, azok felemelése és az előttük való hódolat céljából történő körbehordozásuk, vagy bármilyen színlelt vallásos célra való fenntartásuk ellentétes a rendelkezés természetével és Krisztus eredeti céljával. (6)
6) Mt 15,9; 2Móz 20,4-5; Mk 14,23; 1Kor 11,25-29
5. Az úrvacsora külső jegyei – a kenyér és a bor – erre az egyedi célra helyesen elkülönítve és Krisztus rendelkezése szerint használva, annyira hűségesen ábrázolják a megfeszített Krisztust, hogy olykor ténylegesen (bár jelképesen) úgy utalnak rájuk, mint az általuk képviselt dolgokra, azaz mint Krisztus testére és vérére. (7) Azonban lényegük és természetük megmarad valójában csupán kenyérnek és bornak, mint azelőtt is. (8)
7) 1Kor 11,27
8) 1Kor 11,26-28
6. Az átlényegülés tana, mely szerint a kenyér és bor átváltoznak és így Krisztus testévé és vérévé válnak fizikai értelemben, amikor a pap megszenteli azokat vagy bármilyen más módon, nemcsak az Igével, (9) de a józan ésszel és értelemmel is ellenkezik. Az úrvacsora természetét meghamisítja, s ezáltal mindenféle babonás és durva bálványimádó tanoknak és gyakorlatoknak nyit utat. (10)
9) Acs 3,21; Lk 24,6.39
10) 1Kor 11,24-25
7. Azok, akik méltó részesei az úrvacsora jegyeinek, külsőleg fogyasztanak a látható kenyérből és isznak a borból, ugyanakkor belsőleg és lelki értelemben, hit által, „Krisztusból táplálkoznak”, valóságosan és tényszerűen, de nem testi vonatkozásban, egyúttal a halála által szerzett áldásokból részesülnek. Nem fizikai értelemben kell venni tehát a szimbolizmust. Az úrvacsorában Krisztus teste és vére a hívők számára nem test és hús formában van jelen, hanem lelki vonatkozásban van jelen a hívők hite számára. Belsőleg érzékelik, mint ahogy külső érzékeik számára nyilvánvaló a kenyér és a bor jelenléte. (11)
11) 1Kor 10,16; 1Kor 11,23-28
8. Minden tudatlan és istentelen személy alkalmatlan az Úr közösségének élvezésére és egyben méltatlan az Úr asztalához, amiből kifolyólag nagy bűnt követ el, ha megmarad ebben a helyzetben és így részesül a szent jegyekben vagy engedélyezik neki az úrvacsorázást. (12) Aki méltatlanul részesül a jegyekben, vétkezik az Úr teste és vére ellen, és így ítéletet eszik és iszik önmagának. (13)
12) 2Kor 6,14-16; 1Kor 5,6.7.13; 2Thessz 3,6.14.15
13) 1Kor 11,29; Mt 7,6
30. Az egyházfegyelem
1. Az egyházi fegyelmezés szükséges, hogy megjavítsuk és visszanyerjük azokat a testvéreket, akik vétkeztek és törvényszegők, hogy elrettentsünk másokat az ilyen jellegű vétkektől és törvényszegésektől, hogy megtisztítsuk a kovászt, amely megfertőzteti az egész gyülekezetet, hogy fenntartsuk és érvényesítsük a Krisztus tisztességét, valamint az evangélium szent bizonyságtételeit, és hogy elhárítsuk Isten haragját, amely jogosan kiáradhatna a gyülekezetre, ha megengednénk, hogy az Ő szövetségét és annak jegyeit közismert és önfejű megszegők megcsúfolják. (1)
1) 1Kor 5; 1Tim 5,20; Mt 7,6; 1Tim 1,20; 1Kor 11,27-34; Júd 23; Jak 5,19-20; Péld 23,14
2. Ezen célok megvalósítása érdekében az egyházi szolgák eljárásai: intés, felfüggesztés vagy eltiltás az Úrvacsorától egy időre, vagy kizárás a gyülekezetből - a vétek és a törvényszegés természetének, illetve a személy vétkességi fokának megfelelően. (2)
2) 1Thessz 5,12; 2Thessz 3.6.14.15; 1Kor 5,4.5.13; Mt 18,17; Tit 3,10; Tit 2,6.9.15; Tit 1,13
31. Az ember halála utáni állapota és a halottak feltámadása
1. A meghalt emberek teste bomlásnak indul és visszatér a porba, (1) de lelke sem meg nem hal, sem el nem alszik, mivel halhatatlan lényegű, visszatér Istenhez, aki teremtette azt. (2) Az igazak lelkei a halállal tökéletes szentségre jutnak s a „paradicsomba” kerülnek, ahol Krisztussal együtt Isten arcának világosságában lesznek, dicsőség állapotában, várva testük teljes megváltását. (3) A gonoszok lelke a pokolba kerül, ahol gyötrelemben és teljes sötétségben tartják őket az utolsó nagy ítéletnapig. (4) A testtől elvált lélek tehát vagy a paradicsomba, vagy a pokolba kerül, a Szentírásban nincs említés átmeneti állapotról vagy tartózkodási helyről (purgatóriumról) a testüktől különvált lelkek számára.
1) 1Móz 3,19; Acs 13,36; Zsolt 104,29
2) Préd 12,9
3) Lk 23,43; 2Kor 5,1.6-8; Fil 1,23; Zsid 12,23
4) Júd 6-7; Lk 16,23-24.28; 2Pt 2,4
2. Az utolsó napon a még életben maradt szentek nem halnak meg, hanem átváltoznak. (5) A halottak feltámadnak ugyanazon saját testükben és nem másban, (6) noha ez lényegét tekintve különböző, s lelkük e megdicsőült testtel örökre egyesül. (7)
5) 1Kor 15,51-52; 1Thessz 4,17
6) Jób 19,26-27
7) 1Kor 15,42-44
3. Krisztus ereje és hatalma által a gonoszok teste is feltámad, de kárhozatra. Azonban az igazak teste tisztességre támad fel Krisztus Lelke által, és dicsőséges testéhez hasonlóvá válik. (8)
8) Acs 24,15; Jn 5,28-29; Fil 3,21; 1Kor 15,43; Dán 12,2; 1Th 4,14-16
32. Utolsó ítélet
1. Isten kijelölt egy napot, melyen megítéli a világot igazságban, Jézus Krisztus által, akinek az Atya átadott minden hatalmat és ítélkezést. (1) Azon a napon nemcsak a bukott angyalok kerülnek ítélet alá, (2) hanem minden ember, aki valaha is e földön élt. Megjelennek majd Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjanak gondolataikról, szavaikról és tetteikről, s hogy elvegyék méltó jutalmukat vagy büntetésüket, aszerint, hogy mit cselekedtek e testben: jót vagy rosszat. (3)
1) Acs 17,31; Jn 5,22.27; Róm 2,16
2) 1Kor 6,3; Júd 6; 2Pt 2,4
3) 2Kor 5,10; Préd 12,16; Mt 12,36; Róm 14,10-12; Mt 25,31-46
2. Isten célja az ítélet napjának kitűzésével kegyelme dicsőségének kinyilvánítása a kiválasztottak örök üdvözítésében, valamint igazságosságának megmutatása a gonosz és engedetlen elvetemültek örök kárhoztatásában. (4) Azon a napon az igazak örök életre mennek, s örök jutalomként élvezni fogják az Úr közelségében az öröm és dicsőség teljességét. (5) A gonoszok, akik nem ismerik Istent és nem engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliumának, örök gyötrelemben részesülnek, s „meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úrtól, és az Ő hatalmának dicsőségétől”. (6)
4) Róm 9,22-23
5) Mt 25,21.34; 2Tim 4,8; Jak 1,12; Jel 21,7; Róm 2,7.10
6) Mt 25,30.46; Mk 9,48; 2Thessz 1,7-10; Róm 2,5.8
3. Krisztus hangsúlyozottan figyelmeztet az ítélet napjának eljövetelére, egyrészt, hogy a bűntől minden embert elrettentsen, (7) másrészt, hogy nagyobb vigasztalást adjon nyomorúságaikban az istenfélőknek. (8) Titokban tartotta viszont az eljövendő ítéletnek időpontját, hogy az ember lerázza minden testi biztonságérzetét és szüntelen vigyázzon, mert nem tudja, hogy melyik órában jön el az Úr. (9) Tette ezt azért is, hogy az embereket arra késztesse, hogy mindenkor felkiáltsanak: „Bizony jövel, Uram Jézus!” Ámen. (10)
7) 2Kor 5,10-11; 2Pt 3,11.14
8) 2Thessz 1,5-7; Lk 21,27-28; Róm 8,23.25
9) Mk 13,35-37; Lk 12,35-40; Mt 24,36.42.44
10) Jel 22,20